Meghalt Penny Vincenzi brit regényírónő

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
Penny Vincenzi meghalt író
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetvennyolc éves korában meghalt Penny Vincenzi brit írónő, akinek számos regénye magyar nyelven is megjelent.

Kiadója, a Headline Books közlése szerint Vincenzi "békésen távozott el" vasárnap - írta a BBC News.

Az egykori divatújságíró első regénye az 1989-ben megjelent Old Sins volt, amelyet 16 másik könyv és két novelláskötet követett. Legutóbbi írása, az A Question of Trust 2017-ben jelent meg.

Családi titkokban és románcokban bővelkedő könyveiből, amelyekben rendszerint erős női karakterek kaptak szerepet, több mint hétmillió példány kelt el világszerte. Magyarul is megjelent legnagyobb sikerei közé tartozik a Boldog idők, a Botrányos szerelem és a Szépséges örökség.

"Soha még csak a leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy mi fog következni" - mondta Vincenzi még 2014-ben a The Daily Telegraph című lapnak nyilatkozva, hozzátéve, hogy mindig csak egy alapgondolat születik meg a fejében, a szereplők pedig maguktól besétálnak a történetbe.

Az írónő magyarul megjelent további írásai közé tartozik a Bűnös örömök, a Váratlan szerencse, a Lázas évek, a Kettős árulás, a Fájdalmas titkok és a Teljesen más nő.

Halálfélelme volt: meg akarták erőszakolni Détár Enikőthttp://www.life.hu/sztarok/20180227-halalfelelme-volt-meg-akartak-eroszakolni-detar-enikot.htmlAz 54 éves színésznőt többször zaklatták, szakmán belül és civilben is. Épphogy megmenekült a nemi erőszaktól.TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoKiss Ramóna volt a tavalyi év legtöbbet nézett tévés személyisége lett, megis sokan bántjákhttp://www.life.hu/sztarok/20180227-kiss-ramona-volt-a-tavalyi-ev-legtobbet-nezett-teves-szemelyisege-lett-megis-sokan-bantjak.htmlA Barátok köztben játszotta Szentmihályi Zsófi karakterét Kiss Ramóna. Miután kiszállt a sorozatból az RTL Klub műsorvezetői feladatokkal bízta meg. A nézőktől azonban kap hideget-meleget. TV + Sztárok--Csocsesz a Muzsika TV-n tér vissza a képernyőre, klarinétját is előveszihttp://www.life.hu/sztarok/20180227-csocsesz-a-muzsika-tv-n-ter-vissza-a-kepernyore-klarinetjat-is-eloveszi.htmlCsocsesz, a hazai mulatós zene egyik vezéralakja hamarosan visszatér a képernyőre, a Muzsika TV-n találkozohatnak majd vele a rajongók és azok, akik imádják a mulatós zenére ropni. TV + SztárokOrigoKeresztes Ildikó a szentesi strandról posztolt fürdőruhás fotóthttp://www.life.hu/sztarok/20180227-keresztes-ildiko-a-szentesi-strandrol-posztolt-furdoruhas-fotot.htmlKeresztes Ildikó fürdőruhás fotót posztolt Facebook-oldalára. A szentesi strandon pihent. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoKöztudottan hisz az UFO-kban Robbie Williams, most elmondta, hogyan találkozott velükhttp://www.life.hu/sztarok/20180227-koztudottan-hisz-az-ufo-kban-robbie-williams-most-elmondta-hogyan-talalkozott-veluk.htmlRobbi Williams énekest senkinek sem kell bemutatni, és azt is sokan tudják róla, hogy hisz az ufókban. Most egy tévéműsorban beszélt arról, hogyan és hol találkozott velük. TV + Sztárok--Köztudottan hisz az UFO-kban Robbie Williams, most elmondta, hogyan találkozott velükhttp://www.life.hu/sztarok/20180227-koztudottan-hisz-az-ufo-kban-robbie-williams-most-elmondta-hogyan-talalkozott-veluk.htmlRobbi Williams énekest senkinek sem kell bemutatni, és azt is sokan tudják róla, hogy hisz az ufókban. Most egy tévéműsorban beszélt arról, hogyan és hol találkozott velük. TV + Sztárok--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.