5 remake, amely jobb, mint az eredeti

remake feldolgozás film tévé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt évtizedben rengeteg olyan feldolgozás készült, amely korábbi klasszikus sorozatokból és filmekből merített ihletet. Az alaptörténet rendszerint ugyanaz, csak a szereplőgárda és a díszlet fiatalodik jó pár évtizedet. Akik szerették például a leleményes és jóképű ezermester, MacGyver kalandjait, azoknak üzenjük: ebből is van már remake, méghozzá nem is akármilyen... Összeállításunkból most megtudhatod, melyik az az öt olyan feldolgozás, amely szerintünk sokkal jobb, mint az eredeti.

MacGyver

Az eredeti MacGyver első epizódját 1985 szeptemberében vetítették az amerikai ABC csatornán. Az újszerű téma, az izgalmas tálalás és az akkor még igen jóképű és kevésbé pocakos Richard Dean Anderson rengeteg (hölgy)nézőt ültetett a képernyők elé hét éven és 139 epizódon keresztül. Mac találékonyságának köszönhetően még a leglehetetlenebb helyzetekből is kimentette saját magát, illetve rendszerint egy csinos hölgyet is, akinél mindig sikerült bevágódnia. A kreatív megoldások hőse zseniálisan alkalmazta az egyébként tudományos alapokon nyugvó módszereit. Így nem is véletlen, hogy az idei tavasz egyik legjobban várt országos premierje az AXN csatornán látható MacGyver remake-je lett. Az új szereposztás szerint Lucas Till gondoskodik a további adrenalin-utánpótlásról. Az általa megformált Mac többé nem magányos farkasként végzi világmegmentő munkáját; immáron segítői is akadnak.

Jobb, mint az eredeti?

SWAT – Különleges egység

A legelső SWAT-sorozat a 70-es évek közepén hódított Amerikában és az ABC csatornán futott két évadon keresztül. A 37 epizódot megélt sorozatban Steve Forrest személyesítette meg a főhős Daniel "Hondo" Harrelson karakterét. Több mint 40 évvel később az amerikai CBS csatorna műsorára tűzte a különleges egység izgalmas történetének reboot-ját. Az Egyesült Államok meghódítása után már hazánkban is akcióba lendült a mindenre elszánt szupercsapat Shemar Moore vezetésével. A félelem, rasszizmus, terrorizmus és a feketék elleni rendőri túlkapások témája köré épülő SWAT - Különleges egységben Hondo a gyökereihez való hűség és a hivatása iránti elköteleződés között őrlődik, és csapatával igyekszik hidat teremteni egyenruhások és közemberek között.

Szerinted jobb, mint az eredeti?

Hawaii Five-O

A hawaii rendőrség kalandjait bemutató sorozat, a Hawaii Five-O egy rendkívül népszerű, már-már kultikus, Leonard Freeman által készített produkció volt. A CBS tűzte műsorára, és egészen 1980-ig, 12 éven keresztül vetítették. Akkor a sorozat Magyarországra sajnos nem jutott el. Mint bármelyik rendőrös filmben, először itt is úgy tűnt, nem sikerülhet a bűnöző nyomára akadni, de aztán elkapták a gonosztevőket, akik az epizódok végére már a dutyiban is csücsültek. A Hawaii Five-O remake-je ugyanúgy a CBS-en debütált 2010-ben, mint az elődje és ugyanúgy szeptember 20-án kezdődött. Premierjét 13,83 millióan követték az Egyesült Államokban. Egy évvel később megnyerte a 37. People's Choice Awards "Legjobb új TV dráma" díját. Szintén ugyanebben az évben Scott Caant a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Golden Globe-díjra jelölték.

Szerinted jobb, mint az eredeti?

Robotzsaru

Az 1987-ben készült cyberpunk akciófilm, a Robotzsaru rendkívül erőszakosra sikeredett, de az akkori gyomornak ez úgy tűnik, nem volt sok. Hatalmas sikerrel vetítették az aktuális kérdéseket hatványozottan feszegető produkciót. Olyan, még ma is izgalmas témákkal foglalkoztak, mint hogy a technológiai vívmányokat birtoklók milyen hatalommal rendelkeznek. Emellett, a nagyvállalatok térhódítását is aggasztó jelenségként mutatják be az alkotók. Ahogyan a forgatókönyvírók, Edward Neumeier és Michael Miner bemutatták, valójában nincs is sok különbség a legfelső, végrehajtó hatalom és a piti utcai bűnözők között. A Robotzsaru remake-jét 2014-ben debütált a mozikban, amely az alapokat változatlanul hagyta, és látványos, a mai ízlésnek megfelelő modern köntösbe – azaz robosztus páncélba – öltöztette a főszereplőt, Joel Kinnamant.

Szerinted jobb, mint az eredeti?

21 Jump Street

A címet eredetileg egy Amerikában 4 évadon keresztül futó sorozat kapta, amelynek főszerepét az ifjú Johnny Depp játszotta 1987 és 1991 között. A sztori szerint a főszereplő Tom Hanson alighogy végzett az akadémián, járőrkocsiba pattant, és a bűnözők nyomába szegődött. Csakhogy fiatalos kinézete miatt senki sem vette komolyan. Így került be egy újonnan szervezett csapatba, ahol a feladat nagyon is neki való volt: beépülni a diákok közé és megakadályozni a középiskolai bűnözést. Ismerős a történet? Valóban, pont erről szól a sorozat remake-je, amelyet már mozifilmként mutattak be 2012-ben 21 Jump Street – A kopasz osztag címmel, amely tökélyre fejleszti a bénázó rendőrök körüli komikus atmoszférát, és ahol Jonny Depp is kapott egy jópofa cameo-szerepet.

Szerinted jobb, mint az eredeti?

60 éves az Oscar-díjas kaméleon: Gary Oldman legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20180320-60-eves-gary-oldman-legfontosabb-szerepei.htmlÉpp csak néhány hete nyerte el élete legfontosabb színészi díját, a mai napon pedig jubileumi születésnapját ünnepli Gary Oldman, akinél nagyobb átváltozóművészt nem nagyon látott még a mozivászon. A karrierje legfontosabb szerepeiben is mindig teljesen másmilyen tudott lenni, és erre jó bizonyíték az alábbi, videós összeállításunk is. Kult--Amikor az bánt, akinek szeretnie kéne: 7 megrázó film a családon belüli erőszakról http://www.life.hu/kult/20180319-het-megrazo-film-a-csaladon-beluli-eroszakrol.htmlMárcius 15-e óta látható a hazai mozikban a Láthatás című francia film, amely egy válás drámai történetből kiindulva a családon belüli erőszak sokkoló természetrajzát mutatja meg, egészen hátborzongatóan emlékezetes epizódok kíséretében. A szomorú, de fontos téma kapcsán összegyűjtöttük a legemlékezetesebb filmalkotásokat. KultOrigoMichael Caine 85 éves: minden idők egyik legnagyobb angol színészének legfontosabb szerepei http://www.life.hu/kult/20180314-michael-caine-85-eves-legfontosabb-szerepei.htmlA mai napon ünnepli jubileumi születésnapját Sir Maurice Joseph Micklewhite, akit a világ csak Michael Caine-ként ismer, és tart az egyik elsőszámú angol színésznek a hatvanas évek óta. Öt különböző évtizedben is Oscarra jelölték, temérdek emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez - megkíséreltük összeválogatni a legfontosabbakat. KultOrigoMata Haritól a Vörös verébig: a filmvászon legdögösebb kémnőihttp://www.life.hu/kult/20180308-a-filmvaszon-legdogosebb-kemnoi.htmlMárcius eleje óta játsszák a mozik a nagyrészt Magyarországon forgatott Vörös veréb című filmet, amiben Jennifer Lawrence alakít szexi orosz kémet, sőt kettős ügynököt. A film kapcsán listára gyűjtöttük a nemzetközi hírszerző szakma legjelesebb női képviselőit, a mozitörténelem kezdeteitől napjainkig. KultOrigoAmikor a legfontosabb hiányzik: eltűnt gyerekek a mozibanhttp://www.life.hu/kult/20180226-eltunt-gyerekek-a-moziban.htmlMár játsszák a hazai mozik a Szeretet nélkül című, hihetetlenül erős és megrázó filmet, amelyben egy válófélben lévő házaspár kisfia szökik meg, és indul utána kétségbeesett keresés. A felkavaró témát már sokszor és sokféleképpen feldolgozták filmvásznon, most a legemlékezetesebbek közül válogattunk. KultOrigo19 érdekesség a Valami Amerika-filmekrőlhttp://www.life.hu/kult/20180219-erdekessegek-a-valami-amerika-filmekrol.htmlMár játsszák a mozik a nagysikerű hazai vígjáték-trilógia utolsó részét, a Valami Amerika 3. premierje és a Várnai tesóktól való végső búcsú kapcsán pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet mindhárom filmről. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.