MTV VMA: Cardi B sztriptíztáncosnőből lett az idei díjátadó nagy nyertese

Forrás: Getty Images/Ilya S. Savenok -
sztriptíztáncosnő MTV VMA Cardi B énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cardi B amerikai rappernő már 2015-től aktív a zenei pályán, de idén robbant be a közönség és a szakma köztudatába, és rögtön 10 jelölést kapott! Élete már most példaértékű, hiszen milliók imádják zenéjét, és tisztelik kitartását, amely mély gödrökkel és buktatókkal volt kikövezve. Az MTV VMA díjátadó estjén ugyan 10 jelölésből „csupán" 3 díjat nyert, de boldogan sietett vele haza 1,5 hónapos babájához.

A 25 éves énekesnő a rosszhírű Bronx környékén született és nőtt fel, Dominikai édesapa, és Trinidadi édesanya gyermekeként. Érthető, hogy minden amerikai, hátrányos helyzetű gyerek példaképe, hiszen tehetségével ki tudott törni a mélyszegénységből. Már 16 évesen a Bloods zenekar tagja volt, de ez csupán egy örömforrás volt az életében, keményen küzdött a felszínen maradásért. Mivel a szülei nem tudták fizetni az iskoláit, kénytelen volt felfüggeszteni a tanulmányait, és Manhattan egyik bevásárlóközpontjában munkát vállalni.

Cardi B megérdemli a díjait Forrás: Getty Images/Ilya S. Savenok

Miután 19 évesen kirúgták onnan az

akkori menedzsere javaslatára sztriptízbárban kezdett vetkőzni.

Azt nyilatkozta, hogy ez a munka volt az egyetlen lehetősége, hogy kikerüljön a kiszolgáltatott anyagi helyzetéből, és elmeneküljön az akkori párkapcsolatából, ahol rendszeres bántalmazás és erőszak áldozata volt. Azt nyilatkozta erről az időszakról, hogy tulajdonképpen a vetkőzés pozitívan hatott az életére. „Sok mindentől megvédett. Amikor elkezdtem ezt a munkát, rögtön vissza tudtam iratkozni a suliba." Amint lett egy kis pénze valóban újra a Renaissance Musical Színház és Technikai középiskola tanulója lett és a Herbert H. Lehman főiskolára járt szakmai képzésekre. Keményen megküzdött a mostani díjakért.

Amikor 2013-ban néhány videóját feltöltötte a netre, futótűzként terjedtek, és egyre több felhasználóhoz jutottak el. Shaggy egyik dalában debütált 2015 novemberében, és nagy sikert arattak vele. Az első, saját zenei videója Cheap Ass Weave című dalából készült, amit 2015 decemberében jelent meg. Innen indult a karrierje, amely mára, 25 évesen a csúcsra ért, és még nem tudjuk, hova és meddig tart! Egy biztos: nagyon ígéretes, és inspiráló a személyiség ő, akinek már most filmbeillő a küzdelme, az élete és elképesztő sikerei.

MTV VMA: Ők lettek a 2018-as év legjobb díjazottaihttp://www.life.hu/kult/20180821-mtv-vma-ok-lettek-a-2018as-ev-legjobb-dijazottai.htmlHelyi idő szerint augusztus 20. hétfőn 21 órakor a New York-i Radio City Music Hallban megrendezték a MTV Video Music Awards díjátadó ünnepséget, ahol a rajongók szavazhattak 8 kategóriában a kedvenceikre, a maradék 12 kategóriában a szakma díjazta az előadókat és produkcióikat. KultOrigoAkinek minden forgatás életveszély: Tom Cruise legőrültebb kaszkadőrmutatványaihttp://www.life.hu/kult/20180818-tom-cruise-legorultebb-kaszkadormutatvanyai-mission-impossible.htmlMár látható a mozikban az új Mission: Impossible-film, amely többek között ismét azzal híresült el, hogy Tom Cruise micsoda veszélyes akciókat hajt végre benne - és ezeket a forgatáson élesben, dublőr nélkül csinálta meg. Az örökifjú filmsztár nem először művel ilyesmit, mi pedig összegyűjtöttük a legemlékezetesebb eseteket. KultOrigo75 éves a mozi egyik legnagyobbja: Robert De Niro legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20180817-75-eves-a-mozi-egyik-legnagyobbja-robert-de-niro-legfontosabb-szerepei.htmlA mai napon ünnepli jubileumi születésnapját Robert De Niro, aki vitán felül a mozi történetének egyik legjelentősebb, legkülönlegesebb és leghíresebb filmsztárja. A hosszú karrierje pedig olyan gazdag, hogy alig lehet leszűkíteni egyetlen listára csak a legnagyobb alakításait is, de mi azért megpróbáltuk. Kult--5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod augusztusbanhttp://www.life.hu/kult/20180813-film-es-sorozatajanlo-augusztusra.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát augusztus ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigoEurovíziós Dalfesztivál: finanszírozása miatt veszélybe került a 2019-es izraeli rendezéshttp://www.life.hu/kult/20180814-eurovizios-dalfesztival-finanszirozasa-miatt-veszelybe-kerult-a-2019es-izraeli-rendezes.htmlFinanszírozási problémák miatt veszélybe került a 2019-es izraeli rendezés, miután az izraeli kormány és a közmédia egymásra mutogatott az Eurovízió dalverseny várható költségei miatt. Tel-Aviv magára vállalta a teremköltségeket, hogy Izrael megrendezhesse jövőre a nemzetközi dalfesztivált - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja.Kult--Megható fotósorozat készült anyákról és lányaikról a szülőszobábanhttp://www.life.hu/kult/20180809-meghato-fotosorozat-keszult-anyakrol-es-lanyaikrol-a-szuloszobaban.htmlSoha nem látott fotókból készített sorozatot a Szülészeti Fotósok Nemzetközi Szövetsége. A képeken olyan leendő anyukák láthatók, akiknek édesanyjuk ad erőt a nehéz pillanatokban. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.