Amikor az óév a mozivásznon is búcsúzik: a legjobb szilveszteri filmek

óév film szilveszter mozi filmek szilveszterre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már látható a mozikban a BÚÉK című, új magyar vígjáték, és közeleg az a nevezetes nap is, amikor a története játszódik – dupla hát az apropó, amelynek kapcsán listára gyűjthettük a kedvenc szilveszteri filmjeinket.

A dicső tizenegy (1960)

Az Ocean's Eleven és folytatásai-spinoffja megvannak? Nos, az egész sztori ezzel a filmmel kezdődött, melyben Frank Sinatra és szintén nagynevű színésztársai szélhámosként pakolnak ki egyszerre öt Las Vegas-i kaszinót. Méghozzá szilveszter éjjelén, amikor mindenki más az ünnepléssel van elfoglalva. A mutatvány pedig olyan jól sikerült, hogy évtizedekkel később (és egy másik napon) George Clooney-ék is kedvet kaptak az újrázásra.

A Poszeidon katasztrófa (1972)

Egy óceánjáró luxushajó fedélzetén is az újévi buli számít a legnagyobb eseménynek – kivéve persze, ha közben elkezd süllyedni az egész kóceráj, mert az azért übereli hírértékben. Így a fő kérdés gyorsan az lesz: ki éri meg egyáltalán a következő esztendőt? (A remake-ek és folytatások pedig itt is sorjáztak később.)

Szellemirtók 2. (1989)

Miután egyszer már legyőzték a másik világból átkalandozó szellemeket, a lökött tudós-kommandóscsapat új kihívással szembesül: nemcsak hogy visszatérnek a korábbi ellenfeleik, de ráadásul szilveszter éjjel kell megakadályozni, hogy elpusztítsák egész New Yorkot. Ehhez pedig még a Szabadság-szobor is megengedett segédeszköz!

Négy szoba (1995)

Négy szoba, négy rendező, négy történet, egyetlen hotel és egy szilveszter éjjel: Quentin Tarantino és haverjai egy príma kis szkeccsfilmet dobtak össze bő húsz évvel ezelőtt, amiben az időponton és a helyszínen kívül a szálloda egyetlen, az ünnepen ügyeletben lévő alkalmazottja is összeköti az eseményeket, méghozzá Tim Roth parádés alakításában.

Strange Days – A halál napja (1995)

Kedves olvasóink egy része még bizonyára emlékszik rá, hogy annak idején az ezredforduló napját milyen várakozással figyelte az emberiség, amibe némi félelem is vegyült a sok vészes jóslat miatt (többek között a számítógépek dátumátállítása okán, hogy csak egy reálisabbat említsünk). Néhány évvel korábban készült egy remek cyberpunk film, amely szintén 1999 szilveszterén játszódik, és egy különös, illegális találmány áll a középpontjában, ami alkalmas az emberi élmények tökéletes rögzítésére és újraélésére.

Szilveszter éjjel (2011)

Michelle Pfeiffer, Robert De Niro, Zac Efron, Halle Berry, Carla Gugino, Jon Bon Jovi, Ashton Kutcher, Jim Belushi, Sarah Jessica Parker, Hilary Swank: ennyi világsztárt egy filmben látni még akkor is esemény, ha amúgy inkább a „kellemes limonádé" kifejezéssel írható le a Szilveszter éjjel című mozifilm. A sok filmcsillag pedig úgy fér meg benne egymás mellett, hogy sok apró (és szerelmi) történetet láthatunk párhuzamosan – amelyek természetesen mind ugyanazon a kitüntetett estén játszódnak.

BÚÉK (2018)

Már 1978-ban is készült egy BÚÉK című magyar film, többek között Bujtor Istvánnal, Bálint Andrással, Esztergályos Cecíliával és Haumann Péterrel – a most mozikba került új vígjáték viszont nem ennek az újrafeldolgozása, hanem egy remek olasz filmé (Teljesen idegenek), amely nagy sikernek bizonyult a hazai nézők körében is. A magyar változatnak is megvan erre minden esélye, hisz kit ne érdekelne, mi lesz a vége egy szilveszteri buliban egy olyan veszélyes játéknak, hogy mindenki kirakja az asztalra a telefonját, és nyilvánossá teszi mások számára az üzeneteit?

Legendák, akik 2018-ban távoztak közülünk: Orbán Józseftől és Aretha Franklintől is búcsúznunk kelletthttp://www.life.hu/sztarok/20181221-legendak-akik-2018ban-tavoztak-kozulunk-orban-jozsef-es-aretha-franklin.htmlSajnos 2018 sem múlt el veszteségek nélkül, idén is sok legenda távozott közülünk. Kiváló zenészektől és színészektől kellett végső búcsút vennünk, de sportolót és tudóst is ragadott el a halál. Hiányukat még sokáig érezni fogjuk, de nem feledjük őket. TV + SztárokOrigoHázasságáról vallott Balázs Klárihttp://www.life.hu/sztarok/20181229-hazassagarol-vallott-balazs-klari.htmlKorda György és Balázs Klári 39 éve élnek boldog házasságban. Klárika most elárulta, mi a titkuk.TV + SztárokOrigoÚjabb fejlemény Aurelio rendőrségi ügyében: szembenézhet a vádlójávalhttp://www.life.hu/sztarok/20181229-ujabb-fejlemeny-aurelio-rendorsegi-ugyeben-szembenezhet-vadlojaval.htmlA ValóVilág egykori győztese hamarosan szembenézhet a vádlójával. Egy férfi ugyanis azt állítja, hogy a felfegyverkezett Aurelio és pár barátja tavaly ősszel az autójukba tuszkolták. A VV szereplője szerint a férfi pár órával korábban meglopta őt. Az ügy több mint egy éve húzódik már. TV + SztárokOrigoKárász Róbert szakított 17 évvel fiatalabb szerelmével, Benedek Rózávalhttp://www.life.hu/sztarok/20181229-karasz-robert-szakitott-17-evvel-fiatalabb-szerelevel-benedek-rozaval.htmlA Blikk úgy tudja, hogy az ATV műsorvezetője és fiatal menyasszonya már hónapokkal ezelőtt a különválás mellett döntött, ám erről a hozzájuk legközelebb állókon kívül senki sem tudott. TV + Sztárok--VV Reni elmondta, mit vár Csokitól, miután kizárták a játékból (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181228-vv-reni-elmondta-mit-var-csokitol-miutan-kizartak-a-jatekbol-18.htmlNem maradhatott a ValóVilág 9 villájában VV Csoki, kizárták a játékból. Villabeli párja, VV Reni teljesen összetört. Most elárulta VV Gregnek, mit vár a férfitól ezután. TV + SztárokOrigoTöbb százezer forintot gyűjtöttek össze a magyar színésznők az onkológiai központnakhttp://www.life.hu/sztarok/20181228-tobb-szazezer-forintot-gyujtottek-ossze-a-magyar-szinesznok-az-onkologiai-kozpontnak.htmlMagyar színésznők álltak modellt egy naptárhoz, amelynek bevételeit hamarosan jótékony célokra fordítják. TV + Sztárok






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.