Elhunyt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő

Forrás: Shutterstock -
Dobozi Eszter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 64. évében, hosszú betegség után szerdán elhunyt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő, író, a Forrás folyóirat szerkesztője - tette közzé a Hiros.hu kecskeméti hírportál.

Dobozi Eszter Cegléden született 1956-ban. A szegedi egyetem magyar-történelem szakán végzett, majd középiskolai tanárként Cegléden és Kecskeméten tanított. 1995 és 2019 között a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója volt. A Forrás folyóirat szerkesztője 1989-től.

Forrás: Shutterstock

Versei 1978-tól jelentek meg különböző folyóiratokban, a Tiszatájban, a Forrásban, az Alföldben, a Mozgó Világban, az Új Írásban, a Napjainkban és a Kortársban, a Hitelben és a Magyar Naplóban.

Első önálló verseskötete, az Egy 1986-ban, a Tíz körömmel című szociográfiája 1994-ben jelent meg. Két regény fűződik a nevéhez, a Túl a rákbarakkon. Angelika naplójából (2008) és a Sánta Kata (2011). Utolsó verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad 2018-ban látott napvilágot.

Dobozi Eszter 1992-ben Pilinszky János-díjat, 2004-ben Arany János-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott. A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként 2018-ban Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.