Tragikus hirtelenséggel, 74 éves korában elhunyt Veress László, a Tamási Áron Színház társulatának tagja. A színművészt, a zebrán gázolták el, a kórházba szállítását követően vesztette életét.

A szekelyhon.ro azt írja, a rendőrségi tájékoztató szerint a színész szabályosan kelt át a gyalogátjárón. A baleset az Oltmező utcában történt pénteken, a bevásárlóközpont közelében lévő gyalogátkelőn. A 31 éves gépkocsivezető a légalkoholszonda tanúsága szerint nem fogyasztott alkoholt. A súlyosan sérült áldozatot kórházba szállították, ahol szombaton életét veszítette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot a gépkocsivezető ellen.

Veress László a főiskola elvégzése után 1971-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, ahol száznál is több szerepben láthatta őt a közönség az elmúlt évtizedek alatt. Ereje teljében még sokáig élvezhette volna a nyugdíjas éveket családja körében, ha nem szól közbe a sors - írja a Maszol.

A kolozsvári születésű Veress László oszlopos tagja volt a Tamási Áron Színház társulatánaktársulatnak: a legelső szerepétől 2012-ig nem volt olyan év, hogy legalább két új produkcióban ne kapott volna szerepet, de olyan évadok is voltak, amikor minden előadásban játszott - írja a lap. Hivatalosan 1999-ben vonult nyugdíjba, de utána is aktívan részt vállalt a színház és Sepsiszentgyörgy életében.