Rekordszámú női főszereplős film készült tavaly Amerikában

Forrás: Tim P. Whitby/Getty Images/2019 Getty Images/Tim P. Whitby -
film
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Így alakult az arány-

Rekordszámban volt női főszereplője a mozikban tavaly bemutatott amerikai filmeknek - állapította meg egy új amerikai tanulmány. A kutatást a San Diegó-i Állami Egyetemnek a nők televíziós és filmes munkáit és helyzetét elemző központja végezte. Eredményeik szerint 2019-ben a legnagyobb bevételű amerikai filmeknek 40 százalékában nő játszotta a főszerepet. Ez különösen nagy kiugrás a korábbi 9 százalékhoz képest. Ugyanakkor a fekete vagy etnikai kisebbségekhez tartozó nők körében nem tapasztaltak ilyen örvendetes fellendülést - mutattak rá a tanulmány szerzői.

A kutatás a mozis statisztikákkal foglakozó Box Office Mojo adatait elemezve állapította meg, hogy a legnagyobb kasszasikerek 43 százalékának volt férfi főszereplője. A férfi és női főszereplős, valamint az egyenlő arányban férfi és női szereposztással készült produkciók tették ki a maradék 17 százalékot.
Rebecca Harrison filmkritikus a BBC hírportáljának elmondta, hogy a női főszereplők arányának növekedése nagyszerű az olyan fehér megasztár színésznők számára, mint Brie Larson, Angelina Jolie, Renee Zellweger, Scarlett Johansson és Margot Robbie, de a színesbőrű színésznők reprezentációja a filmeken még mindig nagyon alacsony.

Forrás: Tim P. Whitby/Getty Images/2019 Getty Images/Tim P. Whitby

A főszerepet alakító nők 68 százaléka volt fehér, 20 százalék afroamerikai, 7 százalék ázsiai és 5 százalék dél-amerikai származású.
A beszédes szerepet játszó nők aránya ugyanakkor a korábbi 35 százalékról 34 százalékra esett vissza egy év alatt.

A központ 2002 óta adja ki évente az It's a Man's (Celluloid) World (Ez egy férfi celluloid világ) című felmérését. A friss elemzés szerint azokban a filmekben, amelyeknek legalább egyik írója és/vagy rendezője nő, a karakterek 58 százaléka nő. A csak férfi forgatókönyvíró és rendező által jegyzett filmekben ez az arány 30 százalékos.

A tanulmány megjelenése csaknem egybeesik a Golden Globe-gála és a BAFTA-jelölés tapasztalataival: a hollywoodi gálán egyetlen nő sem volt a legjobb rendező kategóriában, a brit filmakadémia jelöléseit pedig azért érték bírálatok, mert a rendezői mezőnyből egyetlen nő sem került be a jelöltek közé immár sorban hetedik éve. Amanda Berry, a Brit Filmművészeti és Televíziós Akadémia vezérigazgatója elismerte, hogy nagyon csalódott az eredmény miatt. A BAFTA elnökhelyettese, Krishnendu Majumdar szerint a mezőnyből hiányzó női rendezők "ágazati szintű problémára" utalnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.