Elhunyt színházi édesanyja, Felföldi Anikó szerepét vette át Janza Kata

Janza Kata Felföldi Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janza Kata csütörtök este játszotta először Blumné szerepét a Menyasszonytáncban. A színésznő az elhunyt Felföldi Anikó karakterének bőrébe bújt. 

„Nem volt könnyű dolgom, ez a beugrás egy édes teher volt. Ez egy legendás szerep, Felföldi Anikó pedig az én színházi anyukám volt, nemrég még találkozott a 4-es 6-os villamoson az igazi anyukámmal és kitárgyalták, hogy nekik ugyanaz a lányuk: én. Már az első szerepemnél is ő volt az anyukám, az Elisabeth-ben és a legutolsó szerepében az Amerikai komédiában szintén az anyukámat alakította" – mondta el a Ripostnak Kata, és hozzátette különösen nehéz pillanat volt, amikor a beugrás miatt fel kellett próbálnia a 81 éves korában elhunyt Felföldi jelmezét.

„Az összpróbán pont az adott erőt, hogy talán itt van velem, talán fogja a kezem, és az emléke miatt muszáj tökéletesen alakítanom ezt a szerepet. Nagyon szomorúak vagyunk, mert Ancsika egy fáradhatatlan, örökmozgó nő volt, teljes mértékben meghazudtolta a korát. Erősebb volt, mint mi valamennyien együttvéve" - mesélte Kata a lapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.