Elhunyt a legendás magyar televíziós, Chrudinák Alajos

Forrás: Shutterstock -
Chrudinák Alajos halál televízió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt a számos díjjal kitüntetett magyar televíziós, Chrudinák Alajos.

Sokaknak lehet ismerős Chrudinák Alajos neve a Panoráma című műsorból, amelynek egykor a főszerkesztője volt, de jelentős volt az oknyomozó újságírói munkája is.

A legendás televíziós március 11-én távozott az élők sorából, halálhírét azonban csak mostanra erősítették meg.

A Duna Televízión készült róla egy portréfilm: Magyar szemmel – Ahogyan Chrudinák Alajos látta a világot, ezzel vettek búcsút a legendás tévéstől, aki bátran bírálta annak idején a kommunista rendszert, amiért börtönbe is került. A hatvanas évek végétől visszavonulásáig számtalan riport-dokumentumfilm került ki a kezei közül, az erdélyi magyarokról, Trianon tragikus következményeiről, a közel-keleti konfliktusról, a kommunista diktatúrák kegyetlenségéről - írja a Magyar Nemzet. Március 29-én lett volna 83 éves.

Elhunyt a legendás tévés Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.