Gyászol a filmvilág: elhunyt az Emmy- és Tony-díjas színésznő

Forrás: Shutterstock -
színésznő Cicely Tyson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt 96 évesen Cicely Tyson fekete színésznő, akinek színházi, filmes és televíziós alakításait is számos díjjal, közük Oscar-, Emmy- és Tony-díjjal ismerték el.

A filmtörténetben úttörő szerepet játszó, csütörtökön elhunyt színésznő halálhírét családja jelentette be.

Cicely Tyson Harlemben nőtt fel, szülei mélyen vallásos karibi bevándorlók voltak. A középiskola után a Vöröskeresztnél kezdett dolgozni, de mivel tehetségesnek tartották, barátai unszolására modellkedni kezdett és színészetet tanult. Az Ebony magazin divatszerkesztője fedezte fel, és hamarosan már a csúcsmodellek között dolgozott. Az ötvenes évek második felétől off-Broadway színházakban játszott. Filmes pályafutása a 70-es évek elején kezdődött, az első fekete színésznők között volt, akik szerepet kaphattak. Ugyanakkor gondosan megválogatta munkáit.
Egy 2013-as interjújában felidézte, hogy egyész karrierje alatt csak akkor vállalt el egy szerepet, ha az igazán fontos volt számára, a pénz nem motiválta.

Cicely Tyson Forrás: AFP/Valerie Macon


A színésznőt a Csibész című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték 1972-ben. A William H. Hunter regénye nyomán született, gazdasági válság idején játszódó filmben egy gyerekeivel magára maradt nőt játszott, akinek a férjét börtönbe zárták, mert ennivalót lopott a családjának. A New York Times kritikusa játékát méltatva azt írta róla, hogy Tysonnak a filmvásznon sikerült megmutatnia a nézőknek "a fekete nők millióinak mélységes szépségét".
Az 1974-ben bemutatott The Autobiography of Miss Jane Pittman című televíziós drámában egy 110 éves egykori rabszolganőt játszott, alakítását két Emmy-díjjal jutalmazták. 1977-ben a Gyökerek című televíziós sorozatban is szerepelt. A mozibajárók új generációja pedig A segítség című, 2011-ben bemutatott filmben láthatta.
2018-ban tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazták több mint 70 éves színészi pályafutását. "Nagyon mélyről jöttem. Olyan környéken nőttem fel, amit akkoriban nyomornegyednek neveztek. Még ma sem hiszem el, hogy elnökökkel, királyokkal, királynőkkel találkoztam. Hogy jutottam idáig? Csodálkozom" - mondta akkor.
2013-ban 88 évesen kapta meg a legjobb színésznőnek járó Tony-díjat Horton Foote Út az ismeretlenben című drámájában nyújtott játékáért. Harminc év után ezzel a szereppel tért vissza a Broadwayre. 2015-ben a Kopogós römi című kétszereplős drámában játszott ismét a Broadwayn James Earl Jonesszal.

Kétszer házasodott, másodszorra a dzsesszlegenda, Miles Davis lett a férje. Az esküvőt 1981-ben Bill Cosby massachusettsi házában tartották számos híresség jelenlétében. A pár 1988-ban elvált.

Halálhírét a Broadway és Hollywood is megrendüléssel fogadta. Tracie Thomas, a Broadway sztárja "királynőnek és úttörőnek" nevezte, és köszönetet mondott neki a Twitteren, amiért megnyitotta a fekete színésznők előtt az utat. Tyson Just As I Am című memoárja a héten jelent meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.