A koronavírus okozta a halálát: világhírű művészt vesztett el a világ

Forrás: Shutterstock -
Luis Feito halál gyász festő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koronavírus-fertőzés következtében 91 éves korában madridi otthonában elhunyt Luis Feito világhírű spanyol festőművész.

A kortárs spanyol képzőművészet egyik kulcsfigurájaként számontartott Feito társalapítója volt az új utakat kereső, fiatal alkotókat tömörítő El Paso művészcsoportnak, amely nagyban hozzájárult az absztrakt művészet megértéséhez és elismertetéséhez Spanyolországban, emellett művészek nemzedékeire volt rendkívüli hatással.


Az absztrakt expresszionizmus képviselőjeként ismert Luis Feito 25 éven át élt és alkotott Párizsban, munkásságáért 1993-ban megkapta a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozatát. 1981-ben Montreálba tette át székhelyét, majd néhány évig New York volt az otthona, mielőtt visszatért szülőhazájába a kilencvenes években.

Művei megtalálhatók a világ számos nagyhírű múzeumának gyűjteményében, köztük például a New York-ban a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) és a Guggenheim Múzeumban, valamint a párizsi Georges Pompidou Központban és a madridi Zsófia királyné múzeumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.