85 éves lett a leghíresebb Bond-lány, Ursula Andress: ő volt első számú szexszimbólum

Forrás: AFP -
Ursula Andress magazin Bond-lány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tinilányként az Interpol körözte, tőle féltek a sztárfeleségek, a saját esküvőjén a gyűrű sem stimmelt, a bikinijét milliókért vették meg, és még 60 évesen is ajánlatot kapott a Playboytól. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 85. születésnapját ünneplő Ursula Andress kapcsán.

1

Hatgyermekes családba született 1936. március 19-én a svájci Ostermundingenben, svájci anya és német apa gyermekeként.

2

Német diplomata apját a második világháború után kitiltották Svájcból. Ezután a testvéreivel az anyai nagyszüleinél nevelkedtek.

3

17 éves korában az Interpol hozta vissza, miután külföldre szökött a bentlakásos lányiskolájából.

4

A nagykorúságot elérve viszont már semmi sem állíthatta meg Andresst: előbb Párizsban végzett művészeti tanulmányokat, majd Rómában babysitterként és néhány kisebb olasz mozifilm egyjelenetes szereplőjeként dolgozott, 19 évesen pedig már Hollywoodban keltett feltűnést, mint James Dean futó románca.

A leghíresebb Bond-lány, Ursula Andress Forrás: AFP

5

Az Amerikába költözése utáni jó néhány évben nem színészkedett, mivel a háziasszonyok életét élte. Egy gyorsan fellángoló szerelem következtében ugyanis elcsábította a hollywoodi sztár John Dereket a feleségétől, és egy Las Vegas-i villámesküvőn össze is keltek. Igaz, a taxisofőr volt a tanújuk, és a gyűrű mérete sem stimmelt, de ezt akkor nem bánták.

6

A házassága kilenc évig tartott, és soha többet nem ment férjhez. Ugyanakkor számos nemzetközi hírességgel került romantikus viszonyba (a teljesség igénye nélkül: Dennis Hopper, Jean-Paul Belmondo, Marcello Mastroianni, Ryan O'Neal, Franco Nero, Julio Iglesisas, Harry Hamlin), és hírhedtté vált arról, hogy sokan a feleségüket hagyták ott miatta.

7

Saját bevallása szerint Jean-Paul Belmondo volt élete szerelme.

8

1962-ben élete első komolyabb mozifilmes szerepét hozta el a Dr. No című első James Bond-film. Ursula Andress híres felbukkanása a tengerből pedig egy máig élő mozifilmes mítoszt indított el, az ún. Bond-lányok ikonikus alakjává téve őt.

9

A filmben ugyanakkor nem Ursula Andress saját hangja hallható, mivel a rendkívül erős akcentusa miatt a megszólalásait utólag szinkronizáltatták egy amerikai színésznővel.

10

A filmben viselt híres bikinijét évtizedekkel később egy árverésen körülbelül 20 millió forintnak megfelelő összegért vásárolta meg egy gyűjtő.

11

A világ egyik első számú szexszimbóluma lett belőle a hatvanas-hetvenes években, amihez a filmszerepei mellett az is hozzájárult, hogy összesen hétszer vetkőzött le a Playboy számára. A magazin még hatvanévesen is szerette volna meggyőzni egy újabb meztelenkedésről, és ezért 250 ezer dollárt ajánlottak neki, de akkor már nemet mondott.

12

Más hírességektől eltérően sosem alkalmazott saját sajtóst vagy PR-ügynököt, szeretett kendőzetlen tettekkel és szavakkal szerepelni a nyilvánosság előtt.

13

44 évesen szülte meg az első és egyetlen gyermekét a színész Harry Hamlintól, akivel a Titánok harcában játszottak együtt.

14

A kilencvenes évek óta már alig vállalt szerepet a kamerák előtt. A nézők utoljára a Die Vogelpredigt című 2005-ös svájci szatírában láthatták.

15

Az eddigi 85 évéből legtöbbet Olaszországban élve töltötte el.

Ursula Andress napjainkban Forrás: Getty Images/Venturelli

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.