Ekkor fognak megnyílni a Broadway színházai: ismét felmegy a függöny

Forrás: Shutterstock -
színház New York nyitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben nyílnak meg újra a Broadway színházai. Ezt Andrew Cuomo New York-i kormányzó jelentette be szerdán.

A Broadway színházai a pandémia miatti 18 hónapnyi szünet után szeptember 14-én kezdenek játszani teljes kapacitással. Az előadásokra csütörtöktől már lehet jegyet venni. "A Broadway fontos része az állam identitásának és gazdaságának, és nagyon örülünk, hogy a színházakban ismét felmegy a függöny" - fogalmazott Cuomo Twitter-üzenetében.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A pandémia miatti korlátozások feloldásának menetrendjében a színházak megnyitása az utolsó lépések közé tartozik, mivel ebben a szektorban nehéz betartani a biztonságos távolságot és gondolni kell a színészek, valamint a technikai személyzet egészségére is. Amikor 2020. márciusában a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni a színházakat, sok ezer színész, táncos, zenész és színpadi munkás veszítette le munkáját a Broadwayn. Vannak olyan előadások, amelyek már nem is térnek vissza a színpadra a színházak megnyitása után. Ezek között szerepel két nagy sikerű musical, a Jégvarázs és a Bajos csajok is.

A színházak a szeptemberben kezdődő műsorukat a következő hetekben hozzák nyilvánosságra - közölte az intézményeket összefogó ágazati szövetség, a Broadway League.

A Broadway előadásaira a 2018-2019-es szezonban több mint 14,8 millió jegyet váltottak a nézők mintegy 1,8 milliárd dollárért (537 milliárd forintért). Az előadások látogatóinak mintegy 63 százaléka Amerika más államaiból, illetve külföldről érkezett - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.