Gyászol a zenei világ: elhunyt a rock and roll egyik legnagyobb alakja

Forrás: Shutterstock -
Rock and Roll gyász Lloyd Price
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvannyolc évesen elhunyt Lloyd Price amerikai énekes-dalszerző, a rock and roll egyik korai, befolyásos alakja, akinek leghíresebb dalai közé tartoznak az olyan gyorstempójú számok, mint a Personality, a Lawdy Miss Clawdy vagy az erőszakos szövege miatt sok vitát kiváltó Stagger Lee. A zenész hétfőn halt meg cukorbetegség szövődményeiben New York államban, egy New Rochelle-i gondozóházban - értesült az AP szombaton az özvegytől.

Az afroamerikai zenész, aki nemcsak a rock and roll, hanem a rhythm and blues műfajában is otthonos volt, 1933. március 9-én született a Louisiana állambeli Kennerben, majd New Orleans egyik elővárosában cseperedett fel. Tíz testvére volt, de szülei így is megtalálták a módját, hogy tehetséges fiukat zenélni taníttassák. Első hangszere a zongora, majd a gitár volt, ő is a templomi kórusban szedte magára az alapokat. Tizenhat éves korában zenekart alapított testvérével. Együttesüket, amely a New Orleans-i "nagyok" stílusában muzsikált, szerepeltette a helyi rádió.

A később nagyon sok feldolgozást megért Lawdy Miss Clawdy című dal 19 éves korában született, vezette a rhythm&blues-listát, a korai rock'n'roll korszak egyik legkapósabb dala lett. Énekelte ezt a számot Fats Domino, Little Richard, a kezdő Beatles sem hagyta ki a repertoárjából a hatvanas évek legelején, és jutott belőle a kései rhythm&blues-előadóknak is. Listás sikere volt az Ooh, Ooh, a Restless Heart, a Tell Me Baby. Katonai szolgálata miatt pályája megtört, és mire leszerelt, már Little Richard, Chuck Berry uralta a terepet.

Az ABC Paramount lemezcégnél vette fel 1957-ben a Just Because című balladaszerű dalt, majd a Stack-O-Lee című régi bluesra írt változatát, amely éppen ötven éve Stagger Lee címen vált világslágerré. A dalt nemcsak a korabeli rock-and-rollerek dolgozták fel, hanem egy évtizeddel később a rhythm&blues legnagyobb egyéniségei, köztük Wilson Pickett és James Brown is.

A Personality című dalával 1959-ben hódított. Kedvelt dala volt az I,m Gonna Get Married, a Where Were You, a Come Into My Heart és a Lady Luck is. A beat előretörésekor háttérbe szorult, de lelkesedése nem lankadt. Később hosszú évekre áttette székhelyét Afrikába, ahonnan csak a nyolcvanas évek elején tért haza. A kilencvenes évek elején Jerry Lee Lewisszal, Little Richarddal, valamint a tvisztkorszak egyik nagyágyújával, Gary U. S. Bondsszal turnézott Európában.

Mintegy ötven lemez őrzi a hangját, húsz sorlemeze mellett harminc válogatást készítettek a kiadói. 1998-ban bekerült a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.