Ez a térkép megmutatja, hogy mi volt az otthonod helyén több 100 évvel ezelőtt

Forrás: Shutterstock -
múlt projekt térkép otthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan korábban is, úgy manapság is rendkívül fontos szerepet játszik az életünkben a térkép, amelynek főként a digitális változatát használjuk a mindennapokban. A Mapire nevű oldal segítségével azonban lehetőség nyílik arra, hogy feltérképezzük, milyen volt a világ néhányszáz évvel ezelőtt. 

A Mapire nevű oldalon lehetősége nyílik arra, hogy a múlt egyes történtelmi helyszíneit térképeken keresztül felfedezhessük.

Az ARCANUM Adatbázis Kft. által létrehozott oldal több levéltár közreműködésével hozta létre a digitális térképtárat, ahol országokra és azon belül különböző korszakokra is lebonthatjuk, melyik térképet szeretnénk alaposabban megvizsgálni.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Sok esetben ezek katonai térképek digitalizált változatai, így nagyon részletesek és mindenki számára könnyed használatot biztosítanak.

A Habsuburg Birodalom első katonai felmérése az 1763-1787 közötti időszakban készült, és egészen az 1960-as évekig találunk remek minőségben feltöltött atlaszokat nemcsak Magyarországról, de a világ számos területéről is - írja a Blikk.

Az oldal ITT elérhető, ahol a hagyomány térképek mellett, 3D-ben, szinkronizált nézettel is élvezhetjük a történelem egy-egy részletének felfedezését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.