A Vesta-szüzek rendkívüli életet éltek, teljesen különbözve kortársaiktól. Gyerekkorukban fogalmuk sem volt róla, milyen elkötelezettséget vállaltak, és hogy életük végének csak két forgatókönyve lehet: a kényelmes nyugdíjba vonulás vagy az idő előtti, kegyetlen halál.

Hat-hét évesek voltak, amikor az előkelő családokból kiválasztották őket erre a megtisztelő feladatra és harminc évre feleskették őket a szüzességre. Az első tíz évben az idősebb szüzek továbbadták nekik a hagyományos módszereket, a következő tíz év pedig a rituálék végrehajtásáról és az örök tűz fenntartásáról szólt. Az utolsó tíz évben az újoncokat kellett betanítaniuk.

A Vesta-szüzek olyan kiváltságokat kaptak, amelyek az ókori Rómában más nők számára elképzelhetetlenek lettek volna. Ők számítottak a legbefolyásosabb nőknek: saját tulajdonuk lehetett, szavazhattak és végrendeletet írhattak. Olyan rendezvényeken is részt vehettek, ahol csak férfiak tartózkodhattak, előkelő helyük volt a stadionokban, sőt hatalmukban állt szabadon bocsátani az elítélt foglyokat és rabszolgákat. Egy elítélt férfinak, aki a kivégzése felé tartott, csak el kellett kapnia egy Vesta-szűz tekintetét, hogy szabadon engedjék. Teljesen tiszta, ártatlan, áldott és szelíd lelkeknek tekintették őket.

Ám a Vesta-szüzek élete sem volt fenékig tejfel,  hiszen életük minden aspektusát ellenőrizték. Papnőként fő feladatuk a szent láng őrzése volt a Vesta templomban. Ha a láng kialudt, az balszerencsét hozott Rómára és az azért felelős papnő számára is, akit a főpap büntetésként levetkőztetett és megvert. Ahogy a nevük is mutatja, a szüzesség is szerves része volt identitásuknak.

Papnőként fő feladatuk a szent láng őrzése volt a Vesta templombanForrás: AFP

Az állam lányainak tekintették őket, és ha bárkivel szexuális kapcsolatot létesítettek, az egyenesen hazaárulásnak minősült és halállal lakoltak érte.

Mivel senkinek sem engedték, hogy kiontsa egy Vesta-szűz vérét, ezért a probléma megoldása érdekében úgy döntöttek, hogy élve kell azokat eltemetni, akik megszegték a fogadalmukat. Ez azonban újabb problémához vezetett, mivel Rómán belül nem engedélyezték a temetést. Így azt találták ki, hogy elegendő ételt adnak az elítélt nőnek ahhoz, hogy néhány napig életben maradjon és hogy sírját „szobának" nevezhessék. Ily módon a Vesta-szüzet nem élve temették el, hanem egyszerűen egy szobába küldték, ahol természetes halállal halt meg.

Veszta-szűz kínzása - Henri Pierre Danloux festményeForrás: AFP

Ezt a kegyetlen büntetést a jelentések szerint csak néhány alkalommal hajtották végre, és volt néhány szerencsés szökés is. A Vesta-szűz Tuccia-t például paráználkodással vádolták, de ártatlanságát végül csodálatos módon bebizonyította azzal, hogy egy szitában vizet hozott a Tiberből. Ez a látszólagos csoda mentette meg az életét. Egy másik, Postumia nevű Vesta-szüzet pusztán az öltözködése és az állandó tréfálkozása miatt állították bíróság elé. Ez a sajátos magatartás a főpap figyelmeztetéséhez vezetett, aki felszólította a szüzet, hogy „hagyja abba a viccelődést, és a jövőben öltözködjön inkább a szentség és ne az elegancia jegyében."

A harminc év szolgálatot túlélő Vesta-szüzeket kényelmes nyugdíjjal és házassági engedéllyel jutalmazták, azonban e nők többsége úgy döntött, hogy nem megy férjhez. Halálukig a társadalom tisztelt tagjai maradtak, jómódúak és függetlenek, akár házasságot kötöttek, akár nem.