Faludy Fanny: "Gyurka volt életem nagy szerelme"

Forrás: MTI/Kovács Attila -
Faludy György Faludy Fanny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
65 év korkülönbség volt Faludy György és Faludy Fanny között, ám ők boldogok voltak együtt. Az özvegy a mai napig gyászolja a költőt. 

"Gyurka hiánya nem pótolható. Személyes és irodalmi hagyatéka nyomot hagyott maga után, irodalmárként és közéleti személyiségként is mindenkit megbabonázott, fantasztikus ember volt, akit sosem felejtek el. Gyurka volt életem nagy szerelme" - nyilatkozta Fanny.

"Élete végén azt mondta nekem, az emlékeimet róla tegyem a legszebb ékszeres dobozba, majd rejtsem a szívembe, ott őrizzem. Ez így is lett, máig nem felejtettem el őt és a közösen töltött öt évet" - mondta el a Blikknek az özvegy és hozzátette, szeretné, ha férje elfoglalná a hazai közgondolkodásban az őt megillető helyet.

Forrás: MTI/Kovács Attila

"A férjem huszonöt évig élt Kanadában, Torontóban, a halála után pedig teret neveztek el róla. Egyszerűen nem értem, hogy Budapesten, ahol született, ahol meghalt, és ahol másodrangú színészekről meg ismeretlen emberekről neveznek el utcát, Gyurka neve miért nincs kint egyetlen táblán sem. Mindössze egy domborművet kapott a Szent István körúton, ahol lakott" - mondta, Fanny, aki nem tett le arról, hogy könyvet ír a költővel együtt töltött éveiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.