Nem áll többé színpadra: visszavonul a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Mécs Károly színész visszavonulás Kossuth-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem vállal több szerepet Mécs Károly, Kossuth-díjas színész. 60 éve van a pályán, most utolsó szerepét játssza.

Mécs Károly a Kőszívű ember fiai hozta meg, a filmben Baradlay Richárdot alakította. Azóta 60 év telt el, és most 85 évesen tökéletes fomrában van a színész - írja a Blikk.

"Szerencsés alkat vagyok, mindig dolgoztam, sportoltam, sok mindent csináltam, talán ennek köszönhető, hogy formában maradtam. Soha nem kíméltem magam, mindenbe belefogtam és mindent is csináltam, amit kellett. De épp annyiszor voltam beteg, mint bárki más. Még egy darabban játszom, aztán visszavonulok. Ez Tamási Áron Vitéz lélek című darabja, amiben még megtartottam a szerepemet, de hát nagyon ritkán játszották a pandémia miatt, és nem tudom, mikor tűzik műsorra legközelebb. De többet már nem vállalok, szeretném békésen leélni ezt a pár évet, ami még hátravan" - mondta a lapnak.

Mécs Károly nem vállal több szerepet Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mécs Károly úgy érzi, a szakmai elismerések viszonylag későn találták meg, most azonban egyszerre kapott meg mindent.

"Nemrég Kossuth-díjat kaptam, most a Széchenyi család elismerését, közben egy életműdíjat is a filmgyártásban, hamarosan pedig átvehetem a gyémántdiplomámat, mert hatvan éve vagyok a pályán. Az az igazság, hogy nagyon sokáig szinte semmilyen díjat nem kaptam, aztán egyszer csak elkezdtek jönni az elismerések, de úgy érzem, gyakorlatilag az a helyzet, hogy ez nem csak nekem szól. Ez az egész generációmnak szól, ami most már távozóban van. Elment Törőcsik Mari, és még nagyon sokan az osztálytársaim és a színésztársaim közül is. Valahogy most úgy érzem, helyettük is kapom az elismeréseket" - nyilatkozta Mécs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.