Így lett a civil szerelemből színpadi hivatás: Jantyik Csaba az Udvari Kamaraszínházban hódol történelem iránti szenvedélyének

Forrás: Udvari Kamaraszínház -
színpad Udvari Kamaraszínház Jantyik Csaba magazin történelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Törődés – bizonyára ez lehet az egyik kulcsszava Jantyik Csaba színművész, rendező változatos és gazdag színházi pályájának, amelybe a prózai szerepektől az operettig, a színházalapítói munkától a rendezésig sok és sokféle feladat belefért. Törődésekről szólhat számára a színház: a kérdésekkel, a problémákkal, az emberekkel, a közönséggel, a külsővel, a belsővel való folyamatos gondolkodásról és gondoskodásról. Új feladatokról, a történetek erejéről beszélgettünk, valamint egy „civil" szenvedélyről, amely méltó alkotótársakkal hozta össze az Udvari Kamaraszínházban.

Természetesség, mely révén nélkülözi a művészeknek gyakran felrótt „exhibicionizmust" – ebből is látszik, hogy a törődést fontosabbnak tartja a puszta színpadi létnél. Nem megszokott jelenség ezen a pályán.

Milyen témák foglalkoztatják leginkább?

Van olyan darab vagy téma, ami még „bakancslistán" várja, hogy alkotóként hozzáférjen?

Hogyan találtak egymásra az Udvari Kamaraszínházzal, ahol jelenleg darabot is rendez és színészként is színpadra áll, két darabban is?

Nagyon érdekes találkozás volt. Pozsgai Zsolt – akivel dolgoztunk már együtt, és aki történelmi témájú darabokat is írt – több mindent mutatott nekem, amikor én éppen egy történelmi témájú művet kerestem. Megnéztem A király és a szűz-et, és rögtön tudtam: ezt színpadra kellene vinni, de igazából nem volt ehhez való színház, és én nem akartam olyan helyre vinni, ahova nem való. Zsolt, akinek az egyik darabját, a Zergetáncot próbálták az Udvari Kamaraszínházban, ő mondta, hogy gyere el, nézzél be, és akkor majd meglátod, hogy itt ilyesmivel foglalkoznak. Ő mutatott be Andrássy Attilának, így kezdődött az egész, és amatőr történészként annyira izgalmasnak találtam, amit ott láttam, hogy szívesen vittem oda a darabot.

Jantyik Csaba civil szenvedélyének is hódolhat a színházban Forrás: Udvari Kamaraszínház

Valóban szerencsés találkozás, hiszen az Udvari Kamaraszínház missziója éppen ez: színre vinni a magyar történelem kibeszéletlen eseményeit, emblematikus pillanatait. Innen már csak egy lépés lehetett a Tizennyolc című darabba való beugrás, amikor báró Szurmay Sándor szerepe magüresedett. Legközelebb szeptember 30-án láthatjuk a színpadon, az Altemplomban.

Attila sem ismert engem, de gondolom, figyelte, hogy milyen a habitusom, és megkérdezte, hogy megtanulnék-e egy jelenetet a darabból. Megnézte, majd azonnal felajánlotta nekem Szurmay szerepét, aminek nagyon örültem, mert erről a korról tulajdonképpen nem tudunk semmit. A régi rendszerben összevissza tanultunk mindenféle hülyeséget, és szerintem nagyon sokan nem rendelkezünk mélyebb ismeretekkel erről a korról. Emiatt is külön érdekes volt számomra ez a felkérés.

Milyen vonásaiban érez karakterbeli közelséget Szurmay figurájával?

Hamarosan egy új darab bemutatóján is színpadra lép: A Vörös Pimpernel-ben, amelyben Mr. Hempseed, Lord Grenville szerepeit alakítja. Ezzel körbe is ér a színházi alkotói palettán: rendezőként és színészként egyaránt jelen van, ráadásul mindhárom darab legbelsőbb szenvedélyét, vagyis történelmi témákat dolgoz fel.

Krizsik Alfonz, A Vörös Pimpernel rendezője – akivel hét évig dolgoztunk együtt a debreceni Csokonai Színházban – kereste a szereplőit a darabhoz, és így kért fel: nagy örömmel vállaltam. A két figura nyilván különbözik egymástól. Mr. Hempseed vidéki kisember, aki a maga lehetőségei szerint próbálja segíteni Vörös Pimpernel csapatát. Hibákat követ el néha, vagy nem figyel, de jó szándékú és nagyon lelkes, nagyon szeretne részt venni a csapatban. Ezt a fajta lelkesedést sem érzem távolinak magamtól, az én felfogásomtól. Lord Grenville pedig magasabb szinten képviseli ugyanezt.

Hogyan fogadta az Udvari Kamaraszínház társulata?

Mindig kettőn áll a vásár: az is kell, hogy az ember el tudja fogadtatni magát az új helyen.

Úgy sejtem, hosszabb távú kapcsolat kezdődött el az Udvari Kamaraszínházzal: közös tematikus érdeklődést és jó csapatot talált. Folytatja a társulati munkát?

Nagyon értékesek azok az emberek, akik egyrészt nagyon értik a szakmát, és akikkel egy nyelvet beszélünk. Kell, hogy mindannyian egyfelé toljuk a szekeret, különben nem lehet haladni. Itt mindez adott és ez nagyon jó érzés, szeretnék így dolgozni a továbbiakban is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.