Mi visz rá egy nőt, hogy kémnek álljon? A második világháborúban egyesek hazaszeretetből jelentkeztek önként, mások szinte a véletlennek köszönhették azt, hogy belekeveredtek a titkos ügynökök rejtélyes világába, míg akadtak olyanok is, akiket a bosszú hajtott.

Violette Szabo nem kémnek készült. 1921. június 26 -án látta meg a napvilágot Párizsban Violette Reine Elizabeth Bushell néven egy londoni autókereskedő, Charles George Bushell és a francia származású Reine Blanche Leroy gyermekeként. Violette-t fiús kislánynak ismerték, hiszen szerette a vadabb sportokat, sőt az apja még lőni is megtanította.
Fiatal nőként fűzőket készített, majd eladónak állt, de fegyvergyárban is dolgozott. A sorsa azonban nem itt pecsételődött meg, hanem abban a percben, amikor megismerte Étienne Szabót, a magyar származású francia idegenlégiós tisztet egy Bastille-napi felvonuláson. A szerelem hatalmas erővel csapott le a párra, olyannyira, hogy néhány hétnyi románc után, 1940. augusztus 21-én meg is esküdtek. A tizenkilenc éves fiatalasszony azonban nem sokáig élvezhette a házaséletet, mert Étienne-nek a frontra kellett mennie. Violette a telefonközpontban dolgozott, míg a férje harcolt, majd egy nap úgy döntött, belép a brit hadsereg női szakaszába. A házaspár 1941 utolsó hónapjaiban találkozott egy röpke hétre, amikor Étienne eltávozást kapott, arra azonban pont elég volt ez a kis idő, hogy Violette teherbe essen. A férje sosem láthatta a közös gyermeküket, mert visszament a frontra, majd nem sokkal a baba születését követően – még mielőtt hazatérhetett volna – El-Alameinnél meg is halt.

A szép özvegy titkos élete

Férje halálát követően Violette-t a brit titkosszolgálat kereste meg és szervezte be. A fiatal özvegy szívesen csatlakozott a szervezethez, hiszen egyébként sem állt távol tőle a hadsereg. A gyermeke születése előtt több küldetésen is részt vett a brit hadsereg égisze alatt, különleges ügynökként pedig úgy érezte, bosszút állhat férje gyilkosain.

Violette Szabo, a szép özvegy, aki kémnek álltForrás: AFP/Ho

Egy néhány hetes kiképzés után, ahol megtanult fegyverekkel bánni, navigálni, tájékozódni, kódolni, valamint felkészítették minden eshetőségre, meg is kezdhette a működését, bár az oktatója nem volt  teljesen biztos abban, hogy megfelel erre a veszélyes pozícióra. Leginkább a vérmérsékletét, fatalizmusát és a felelősség hiányát emelte ki a jellemzés során, Violette mégis a brit különleges ügynökök kötelékébe lépett. Az első bevetése azonban váratott magára, méghozzá egy bokasérülés miatt.
1944. április 5-én azonban végre repülőre szállhatott, és egy amerikai bombázó fedélzetén a németek által megszállt Franciaország területére ereszkedhetett le az ejtőernyőjével, hogy ő és a társa információkat szerezzenek a német letartóztatásokról és felmérjék a helyi ellenállást. A másfél hónapos küldetés végül sikeresnek bizonyult, Violette – kódnevén Louise – megszerezte a szükséges információkat, majd visszatért Angliába.

Rövid élet, csúf halál

Második küldetése során, 1944 júniusában azzal a feladattal dobták le az ellenséges területen, hogy szervezze meg a helyi ellenállást, illetve, hogy segítsen a francia ellenállás egyik vezetőjének megszöktetésében. Az utóbbit sikeresen teljesítette, a másik feladat azonban végzetesnek bizonyult a számára. Épp autóval indult két társával az összekötő tiszteket megkeresni, amikor a náciknak gyanúsak lettek. Az egyik kísérőnek sikerült elmenekülnie, ám Violette és másik társa tűzharcba keveredtek. A kilátástalannak tűnő helyzetben mindketten derekasan helytálltak, főleg Szabo, akinek valószínűleg kiment a bokája - az a boka, amely a kiképzése alatt sérült meg anno és azóta sem volt az igazi. Violette felmérte a helyzetét és úgy döntött, nem biceg tovább, inkább behúzódott egy fa takarásába és tüzet nyitott, hogy fedezze a társát a menekülésben. Mindaddig kitartóan lőtt, amíg a golyói el nem fogytak. Ekkor a nácik körbevették és elfogták.
Violette-t napokig kínozták és faggaták, ám miután semmit sem tudtak kiszedni belőle, így inkább vonatra tették és más politikailag értékes foglyokkal – köztük általa is ismert ügynökökkel –együtt Németországba küldték.

A majdnem háromhetes út végén Violette Ravensbrückben találta magát több nőtársával együtt. Itt, a betegségek, az éhezés és az állandó megalázás helyszínén Violette még mindig az ellenállást szervezte. Nem volt hajlandó lőszert gyártani, ezért és még több tette miatt kíméletlen fizikai munkára ítélték: favágásra, a jeges talaj ásására, vasútépítésre. Téli ruhája nem nagyon volt, pihenni alig engedték és még takarót sem kapott, az állandó verésekről, valószínűsíthető nemi erőszakról és a további szörnyűségekről nem is beszélve. Végül 1945. február 5-én, amikor a felszabadító orosz csapatok már nagyon közel jártak, a nácik összeterelték Ravensbrück foglyait és egy részüket erőltetett menetben útnak indították, míg egy másik részüket a mezőre vitték. Violette a második csoportba került. Még nem töltötte be a 24. életévét, amikor társaival együtt tarkón lőtték.

Ha tetszett a cikk, talán ez is érdekelne: Női hősök a 20. századból