Gyászol az ország: meghalt a Vígszínház színésznője

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
színésznő Venczel Vera Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész - tudatta a Vígszínház szombaton az MTI-vel. Venczel Verát pénteken otthonában, szerettei körében érte a halál. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Vígszínház saját halottjának tekinti.

A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan magyar filmben szerepelt - közölte a színház.

"Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása kedvességgel és szerénységgel párosult. Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez" - olvasható a színház méltatásában.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu


Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szerette volna, ha növendéke majd a Madách Színházhoz szerződik, azonban Várkonyi Zoltán - aki már a felvételin felfigyelt a tehetséges fiatal lányra - másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve már nemcsak az Ódry Színpadon, hanem a Vígszínházban is megmutatta tehetségét kisebb-nagyobb szerepekben, aztán 1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet játszott Tordy Géza, Tomanek Nándor és Tahi Tóth László partnereként Weingarten A nyár című darabjában a Pesti Színházban.

Tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt rá a film és a televízió is, egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok mind a főiskolás évei alatt készültek.

A diploma megszerzése után 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá: a Ványa bácsiban ő volt Szonya, a Mesél a bécsi erdőben Marianne és a Bernarda Alba házában Adele. Eljátszotta a Viszontlátásra, drága című Tersánszky-adaptáció főszerepét és Horvai István Platonov rendezésében Greskovát.

A kilencvenes évektől kezdve színészként megújulva szakmai sikereket aratatott. Fontos találkozások voltak számára a Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák, melyekben mindig hihetetlen színészi alázattal és odaadással vett részt: a Búcsúszimfónia, A tavasz ébredése, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör, A kék madár és a Téli utazás. Közben pedig játékosságát, komikai vénáját estéről estére megcsillogtatta a Sógornőkben és a Monokliban. Egyik utolsó színházi szerepe a A vörös oroszlán volt - idézi fel pályáját a színház közleménye.

A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.