A szín, mely elnyeli a fényt: a világ legfeketébb feketéje

Forrás: NurPhoto via AFP/Rita Franca/NurPhoto/Rita Franca -
festészet művészet kultúra magazin fekete
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Őrület, ahogy az elénk táruló látvány és a fény-árnyék játék mennyire a végletekig képes becsapni az agyunkat. A művészetre is jellemző a határfeszegetés, és az a fajta merészség, ami az alkotót ösztönzi valami új és addig ismeretlen létrehozása felé. Ebben segítségre van a technika is, mely képes túllépni a felfogható környezetünkön.

Érdemes résen lenni, ugyanis könnyedén becsaphat a szemünk és egy fekete lyukkal találhatjuk szembe magunkat: igen, kifejlesztették a világ, legsötétebb, legfeketébb feketéjét, azaz a Vantablacket. Ez a szín elnyeli a fény 99, 965%-át és ha egy felületet ezzel a színnel borítanak, akkor az a szem számára értelmezhetetlenné válik. Elvész a térérzékelés, a mélység és magasság kettőse. Tulajdonképpen nem egyszerű eljárással készült festék, hanem egy technológia: függőlegesen álló, nanoméretű fénycsövecskék alkotják az adott felületet és lnyelik el a fényt. Érdekességek az eljáráson túl, hogy nem használhatja bárki ezt a színt az alkotásain, ugyanis az egyik legnevesebb nemzetközi kortárs alkotó, Anish Kapoor brit szobrász levédette a használatát.

Anish Kapoor brit szobrász műalkotásához a legfeketébb feketét, azaz a Vantablacket használta Forrás: NurPhoto via AFP/Rita Franca/NurPhoto/Rita Franca

Viták hadát generálta Kapoor fellépése és az alkotókban jogosan merült fel a kérdés:

Létezik, hogy egyvalaki birtokoljon egyetlen színt?

Kapoor is kizárólagosan művészeti tevékenységre használhatja – ebbe a fejlesztő vállalatnak is volt beleszólása.

Ellenben a művészközösség nem hagyta annyiban az ügyet, így Stuart Semple 1000 művésztársával együtt létrehozta a világ legsötétebb akrilfestékét, amely kereskedelmi forgalomban is elérhető, a BLK 3.0. Ezt a festéket használta Sarah Hatton alkotó is anomorfikus szobránál, mellyel könnyedén megtévesztheti bárki szemét. A tréfát félretéve,a Love is Blind, azaz A szerelem vak illúziója sokat mondóra sikerült.

Ha először megtekintjük az alkotást, optikailag csupán egy fekete szívet érzékelünk, egyszerű formában, ahogy lelógatták egy damilról. Ha viszont nem szemből nézzük, hanem oldalról pillantjuk meg, akkor azt látjuk, hogy veszélyes nyílvesszők állnak ki a szívből, melyek bárkit könnyen megsebezhetnek. Mivel nem látunk visszaverődő fényeket, így csak a lapos, fekete szívet érzékeljük a fehér enteriőrben.

Sarah Hatton ezzel a vak szerelem adta veszélyeket igyekezett bemutatni: hogy a szerelem, avagy a párkapcsolat kívülről, felszínesen vizsgálva mennyire más lehet, mint ami mélységében megvalósul. A mindent elsöprő szerelem fájdalmát, melyeket a nyílvesszők szimbolizálnak, olykor észre sem akarja venni az ember. Ha valaki megfontoltan ismerkedik, akkor könnyen megkímélheti magát a nyilak okozta sebektől. Az alkotó egy, a világon mindenki számára ismert szimbólumrendszert alkalmazott, amely teljes mértékben erősíti a koncepciót, a művész mondanivalóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.