Meghalt a Jászai Mari-díjas rendező: színháza közölte a szomorú hírt

Forrás: Shutterstock -
halál rendező Bucz Hunor Jászai Mari-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetvenkilenc éves korában meghalt Bucz Hunor Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató, a Térszínház alapító igazgatója.

A művészt március 3-án érte a halál - tudatta a Térszínház hétfőn az MTI-vel. Bucz Hunor 1942. június 13-án született Budapesten. Tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. 1973-ban mint magyar-történelem szakos tanár szerzett diplomát, majd 1979-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői elmélet szakán szerezte másoddiplomáját.

1963-64-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi színpadának rendezője volt, majd négy évig a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban tanított. 1969-71-ig a budapesti József Attila Művelődési Központban, 1971-1973 között a Csepel Művek Munkásotthonában volt népművelő. Ezután a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben kriminálpedagógus, 1976-78-ig a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola oktatója volt. 1978 és 1997 között a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársaként dolgozott.

Forrás: Shutterstock

A Térszínházat 1969-ben alapította, azóta volt igazgató-rendezője. A Térszínház alkotó dramaturgiai munkáját jelzik az önálló fejlesztésű színjátékok (Néró, a véreskezű császár), színpadi adaptációi (Csokonai: Béka és egér-harc, Esterházy: Kis Magyar Pornográfia), saját átdolgozású drámák (Weöres: A holdbéli csónakos, az 1506-ból való Winkler-kódex devóciós passiója, a Mária- siralom), az újrateremtett, hagyományos népszínházi formák (Magyarföldi szentek) és az új népszínházi nyitott színi formák (dramatikus játszóházak).

Dramaturgiai, színjátszó-módszertani és művészetpedagógiai tanulmányai jelentek meg szakmai folyóiratokban (Nyelvünk és Kultúránk, Drámapedagógiai Magazin), versei és egyéb szépirodalmi írásai periodikákban (Alföld, Magyar Fórum, Magyar Napló, Pannon Tükör, Napjain). Verseskötetei Pattogzik a szó zománca (2013), valamint Szélcsatornában (2015) címmel jelentek meg. Művészeti tevékenységét 1987-ben Radnóti-díjjal, 2000-ben "A Népművelésért" díjjal, 2003-ban Magyar Művészetért díjjal és 2019-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.