Elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, a Testről és lélekről főszereplője

műfordító halál gyász Morcsányi Géza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
71 éves korában 2023. január 4-én elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő. A fájdalmas hírt a Magvető Kiadó közölte a nyilvánossággal a közösségi oldalán.

Morcsányi Géza 1952. augusztus 28-án született Budapesten. A Teleki Blanka Gimnáziumban, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult. 1977 és 1988 között a budapesti Radnóti Miklós Színházban és több vidéki (Pécsi Nemzeti Színház, Győri Nemzeti Színház, szolnoki Szigligeti Színház) színházban dolgozott dramaturgként.

Később az Interpress Magazin szerkesztője, majd az IPC Könyvkiadó munkatársa volt. 1995-ben került a Magvető élére, és húsz évig vezette a kiadót, amely ez idő alatt az ország vezető szépirodalmi kiadója lett. Több mint nyolcszáz könyv jelent meg a húsz év alatt: sorra adták ki mások mellett Esterházy Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál műveit.

Morcsányi műfordítóként többek közt Bulgakov, Csehov, Gorkij, Gogol és Ljudmila Ulickaja műveit ültette magyarra. Legutóbb A szerelemről és más történetek címmel tavaly jelent meg a válogatásában és fordításában egy Csehov-kötet.

A szélesebb közönség Morcsányi nevét onnan ismerheti, hogy főszerepet játszott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében Borbély Alexandrával. A film a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve díjat nyert, 2018-ban pedig az Oscar-díj öt legjobb idegen nyelvű filmje közé került.

1999-ben Jászai Mari-díjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Morcsányit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.