Ötödjére is apa lesz Deutsch Tamás

Fidesz terhesség házasság politikus Deutsch Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét apai örömök elé néz Deutsch Tamás. Késő tavasszal születik meg ötödik gyermeke.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is! Ha pedig szívesen tekintesz vissza a múltba, íme az Akkor és Most oldal!




Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Deutsch tavaly év végén vette feleségül Lazsányi Erikát, aki ezek szerint akkor már áldott állapotban volt: a gyermek augusztusban foganhatott. A pár pontosan 2012. 12. 12-ére tűzte ki az esküvő napját. Nászútra Amerikába mentek.

A politikus felesége az MTK-nál a ritmikus gimnasztika szakosztály vezetője és vezetőedzője, annál a sportklubnál tehát, amelynek elnöke 2010 óta Deutsc­h Tamás. A fiatalasszony egyébként maga is aktívan ritmikus gimnasztikázott, volt válogatott is. Talán ennek is köszönhető, hogy abszolút jól viseli a várandós heteket.

"Szeretném tartani magamat ahhoz az évekkel ezelőtt hozott döntésemhez, hogy a magánéletemről nem beszélek. De az európai képviselői munkámról, a Fideszről vagy az MTK-ról nagyon szívesen" - nyilatkozta mosolyogva Deutsch a Blikknek.

A politikusnak eddig négy gyereke van. Első feleségével, Fesszel Krisztinával Dávid (24), aztán Bence (21), majd Fruzsina (11) érkezésének örülhettek; az idősebb fiú ma az MTK labdarúgója. 1989-től 2004-ig tartó első házassága idején ugyanakkor sportminiszteri titkárságvezetőjétől, Urr Anitától is született egy fia: Zalán (13). Második frigyét (2005-2008) Für Ágnessel, Für Lajos volt MDF-es honvédelmi miniszter lányával kötötte - ebből a kapcsolatból nincs közös utód, viszont együtt nevelték Ágnes két gyermekét.

Cicivillantáson kapták Miley Cyrusthttp://www.life.hu/szepulj/20130211-miley-cyrus-amerikai-enekesno-cicit-villantott-a-grammy-elopartyjan.htmlBetegen készül A Nagy Duettre Pimaszúrhttp://www.life.hu/legykepben/20130215-papp-gergo-pimaszur-az-aktiv-musorvezetoje-betegen-keszul-a-nagy.htmlEltitkolt gyermekével tölti idejét Arnold Schwarzeneggerhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130215-arnold-schwarzenegger-szinesz-es-kormanyzo-eltitkolt-gyermekevel-tolti-minden-szabadidejet.htmlSzerelem helyett diétázik Szabó Zsófihttp://www.life.hu/legykepben/20130214-szabo-zsofi-szineszno-a-szerelem-helyett-a-fogyokurat-valasztotta.htmlJessica Simpson giccspalotában nevelné gyerekeithttp://www.life.hu/anyaskodj/20130215-jessica-simpson-enekesno-ozzy-osbourne-giccspalotajaban-nevelne-fel-gyerekeit.htmlFellépése előtt omlott össze Vastag Tamáshttp://www.life.hu/legykepben/20130214-vastag-tamas-az-xfaktor-sztarja-osszeomlott-fellepes-elott.htmlMadonna nem nyugszik - Heti bulvárkoktélhttp://www.life.hu/szorakozz/20130215-a-lifehu-heti-bulvarkokteljaban-szerepel-madonna-enekesno-miranda-kerr-modell.htmlBalhés nőt vett feleségül Deutsch Tamáshttp://www.life.hu/legykepben/20130102-deutsch-tamas-uj-felesege-lazsanyi-erika-el-van.htmlAlig lehet ráismerni a színésznőre: negyvenes dívát csináltak belőlehttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121016-keira-knightleynak-lagerfeld-tervezi-az-eskuvoi-ruhajat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.