Rendőrök vitték el Konta Barbara férjét

börtön Barátok közt Konta Barbara sztár RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összeomlott a Barátok közt egykori sztárjának élete. A férje, N. Norbert focista előzetes letartóztatásba került a bundabotrány miatt.

Konta Barbara férje, N. Norbert focista is érintett lehet a bundabotrányban. A 32 éves férfit szerdán edzőtáborból vitték el bilincsben a rendőrök, és azóta előzetes letartóztatásban van.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

"N. Norbert jelenleg őrizet alatt áll, fogdán van. Legkésőbb holnap délelőttig, azaz az őrizetbe vételétől számított hetvenkét óra leteltéig döntés születik arról, hogy elrendelik-e az előzetes letartóztatását, vagy szabadlábon védekezhet a felhozott vádak ellen" - mondta a Borsnak dr. Nagy Andrea sajtószóvivő.

A Barátok közt egykori sztárja most különösen nehéz helyzetbe került, hiszen egyedül maradt az ötéves kislányukkal, Mirával. Még ha a férjét fel is mentenék, az MLSZ még mindig dönthet úgy, hogy nem folytathatja a sportolói pályafutását.

A Life.hu megkereste Konta Barbarát, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyről, és azzal tette le a telefont, hogy fontos hívást vár.

Öngyilkos lett egy férfi a Corvin Plázábanhttp://www.life.hu/legykepben/20130717-ongyilkos-lett-egy-ferfi-budapesten-a-corvin-bevasarlokozpontban.html2 millió dollárt kap életéért Lindsay Lohanhttp://www.life.hu/legykepben/20130716-lindsay-lohan-amerikai-szineszn-oprah-winfrey-amerikai-musorvezetotol-ket-millio.htmlKülönleges kategóriával erősít az X-Faktorhttp://www.life.hu/legykepben/20130716-kulonleges-kategoriaval-erosit-az-xfaktor.htmlFalra mászott Keresztes Ildikóhttp://www.life.hu/legykepben/20130716-keresztes-ildiko-az-xfaktor-egykori-mentora-hajmereszto-mutatvanyt-hajtott-vegre.htmlFájdalmak döntötték ágynak L.L. Juniorthttp://www.life.hu/legykepben/20130716-lesi-laszlo-ll-junior-magyar-enekes-agynak-esett-hatalmas-fajdalmai.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.