Eva Rezesová ittas vezetés vád Gödöllő baleset büntetőper bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bíróság elé állt Gödöllőn Eva Varholíková Rezesová, aki a vád szerint ittasan ült volán mögé és okozott balesetet az M3-ason. Négy ember meghalt. A nő tagad.

Tagadta bűnösségét, és nem tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszék épületében kedden megkezdődött büntetőperben az a szlovák nő, akit azzal vádolnak, hogy ittasan, a megengedett sebességet jelentősen túllépve, négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy éve az M3-as autópályán. Az Origo percről percre tudósítását itt lehet követni.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A szlovák milliárdosnő tárgyalása

Eva Rezesová ügyvédje azzal védekezik, hogy a vádlott szabályosan közlekedett, de hirtelen bevágtak elé. Ahogy a Life.hu is megírta, a nő korábban azt vallotta, csak a baleset után húzta meg vodkásüveget, a Blikk információi szerint azonban már a baleset előtt is ivott. Akár tízéves szabadságvesztést is kaphat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.