modell párkapcsolat Victorias Secret vetkőzés Rippel Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kamerák előtt tilos a vetkőzés Rippel Ferenc fiatal kedvesének, aki arról álmodik, hogy egyszer a Victoria's Secret divatbemutató angyalaként lépkedjen végig a kifutón. Szerencsére, ott a modelleken van fehérnemű, így Rippelnek sem lehet kifogása.

Bányai Sára szívesen lenne a következő Palvin Barbara vagy Mihalik Enikő, akik szerepeltek már a Victoria's Secret hatalmas felhajtással járó divatbemutatóján. A 18 éves lány elárulta, hogy már négy éve modellkedik, részt vett a Miss International Hungary és A királynő szépségversenyeken is, de nem az az álma, hogy korona kerüljön a fejére. "Elkészült a portfolióm, és már kaptam felkéréseket is, úgy néz ki, hogy jövő nyáron el is utazom Isztambulba vagy Indiába, hiszen folyamatosan járok castingokra, hogy beinduljon végre a nemzetközi modellkarrierem" - nyilatkozta a lány a Blikknek.

Sára egyik fotója a Miss International Hungary szépségversenyen

A 18 éves lányról eddig elsősorban nem a modellkarrierje miatt hallhattunk. Néhány hónappal ezelőtt, a Miss International Hungary szépségkirálynő-választáson összemelegedett az egyik zsűritaggal, Rippel Ferenccel, aki vissza is lépett a feladattól - igaz, akkor még másra hivatkozott. Rippel és exe házassága 2013 áprilisában ért véget, állítólag a szex miatt ment tönkre a kapcsolatuk. Rippel tavasszal költözött el volt feleségétől, aki azóta újra szerelmes. Vivient egyébként szintén egy szépségversenyen, a 2006-os Miss World Hungaryn ismerte meg, ahol az akkor 20 éves lány a Zichy Park Hotel szépe lett.

Rippel nagyon büszke, hogy ilyen csinos barátnője van és mindenben támogatja, egyedül egy dolog tilos Sára számára, a vetkőzés. "Nem szeretném, ha levetkőzne. Mindketten erkölcsös emberek vagyunk, és nem hiszem, hogy Sárinak le kéne dobnia a ruháit ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, hiszen így is gyönyörű" - nyilatkozta Rippel a bulvárlap megkeresésésre, de hozzátette azt is, hogy egy Victoria's Secret fehérneműshow természetesen teljesen más, ott különleges darabokról van szó és a modellek sem mutatnak meg mindent magukból.

Nem vetkőzhet Rippel szerelmehttp://www.life.hu/legykepben/20131120-rippel-ferenc-szerelme-banyai-sara-modell-nem-vetkozhet-meztelenre-fotozason.htmlA szex miatt ment tönkre Rippel Feri házassága?http://www.life.hu/szeress/20131106-a-szex-miatt-mehetett-tonkre-rippel-feri-es-felesege-vivien.htmlNem féltékeny Rippel exehttp://www.life.hu/szeress/20130909-simo-vivien-mar-nem-feltekeny-volt-ferjere-az-artista-rippel.htmlRippel különdíjjal jutalmazta új kedveséthttp://www.life.hu/legykepben/20130903-rippel-ferenc-kulondijat-adott-at-uj-szerelmenek-banyai-saranak-a.htmlÉdesanyjánál marad Rippel Feri kisfiahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130511-edesanyjanal-viviennel-marad-valasuk-utan-is-ripper-feri-artista-kisfia.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.