Molnár Anikó nyomozás sikkasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, Molnár Anikó szerelme mégsem az, akinek látszik. Az egykori villalakó ugyanis csak most tudta meg, hogy kedvese ellen sikkasztás miatt nyomoznak. 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Blikknek elmondta, hogy jelenleg a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást V. Norbert ellen. A férfi állítólag tavaly év elején egy nagyobb értékű árut vett át egy kft.-től, de az átvett termékekkel, és azok ellenértékével nem számolt el a cég tulajdonosa felé.

Molnár Anikó Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Az egykori villalkó, aki mostanában ducimodellként szerepel a magazinokban, valószínűleg annak sem örül, hogy párja már 3 éve is állt a bíróság előtt: akkor hamis vád vétsége miatt egy év próbára bocsátották, idén pedig a Kecskeméti Járásbíróság egy rendbeli csődbűncselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek Norbertet. Anikót a történtek kapcsán a Blikknek azt mondta, nem tudott ezekről a dolgokról.

Király Viktor egy nő nadrágjában nyúlkálhttp://www.life.hu/legykepben/20131120-kiraly-viktor-enekes-baratnoje-bea-nadragjaban-nyulkalt-nyilvanosan.htmlKiborult és elsírta magát Rezesová a tárgyalásánhttp://www.life.hu/legykepben/20131120-eva-rezesova-szlovak-milliardosno-elsirta-magat-buntetoperenek-targyalasan.htmlVajna Tímea Sarka Kata üzlettársa leszhttp://www.life.hu/legykepben/20131120-vajna-timea-es-sarka-kata-a-magyarorszag-szepe-kft-ugyvezeto-igazgatojanak-uzlettarsa-lesz.htmlBetegesen rajongott a közönség Máté Gáborérthttp://www.life.hu/legykepben/20131120-a-supertv2-propaganda-cimu-musoraban-till-attila-mate-gaborral-beszelgetett-szineszetrol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.