Tóth Gabi Terry Black Pokorny Lia újévi fogadalom 2014 Müller Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sztárjaink sem különböznek tőlünk. Van, aki komoly fogadalmat tesz, és majd az újévben magyarázkodik, hogy miért is nem sikerült megvalósítania, amit beharangozott, vagy éppen a megvalósítás dicsőségét ünnepli. Van, aki csak úgy lazán belevág az évbe, lesz, ami lesz alapon és csak reménykedik, hogy az elmaradt dolgokra is kicsit több ideje lesz.

Tóth Gabi hatalmas és komoly fogadalommal vág neki az új esztendőnek. Rádión keresztül, ország-világ előtt ígérte meg, hogy 2014-ben leszokik a dohányzásról. Gabi további tervei között szerepel egy idegen nyelv magas fokú elsajátítása és természetesen megígérte, hogy további slágerekre is számíthatunk majd tőle.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Terry Black nem szokott különösebb fogadalmat tenni, évek óta ugyanazzal a céllal kezd bele az új évbe. "Minden évben eltervezem, hogy majd lefogyok, aztán nem lesz belőle semmi! De megígérem azt is, hogy egyelőre nem hozok nyilvánosságra több politikus nevet, azokét,akik mégsem oly példás családi életet élnek, mint ahogy mutatják."

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Müller Attila legnagyobb fogadalma az, hogy megtartja azt a jó szokását, hogy nem gyújt rá az új évben sem.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kezdj új életet 2014-ben! Küldd be az újévi fogadalmad, a Life.hu pedig segít, hogy megvalósítsd. A részleteket olvasd el ITT!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.