Kövér László lett ideiglenesen az államfő

dolgozat Schmitt Pál lemondás doktori cím köztársasági elnök Országgyűlés államfő plágium
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő ezt hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtt. Döntését azzal magyarázta, plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie.

Schmitt Pál azt mondta: elnöki munkáját az alaptörvény rendelkezései és legjobb tudása szerint, alázattal végezte. "Isten akarata és az önök bizalma nagy feladat elé állított, amelynek maradéktalanul eleget tettem" - fogalmazott.

Fotó: Nagy Attila [origo]
Fotó: Nagy Attila [origo]

Úgy folytatta: az alaptörvény szerint az államfő kifejezi a nemzet egységét. "Ezen rendelkezés számomra azt jelenti, hogy ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem a szeretett nemzetemet inkább megosztja, mintsem egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak" - jelentette be.

Előzőleg a köztársasági elnök arról beszélt: az ártatlanság vélelme és a jogorvoslati lehetőség mindenkit megillet, és úgy vélekedett, hogy kisdoktori dolgozata ügyében félrevezették a közvéleményt.

Szólt arról, hogy a politika világában szinte "semmi sem szent", támadás okává válhat "betegség, rokonság, ifjúkori tett, szülők bűne", számtalan olyan dolog, amelynek semmi köze a politikus alkalmasságához, helytállásához."Számomra, aki a közéleti politika színterére nem nagyon régen a sport, a diplomácia és a nemzetközi kapcsolatok világából érkeztem, mind a mai napig megdöbbentő és elszomorító ez a sportszerűtlenség. Nehéz ezt a méltánytalanságot megszokni" - mondta.

Az Országgyűlés 338 igen, 5 nem és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta Schmitt Pál lemondó nyilatkozatát a köztársasági elnöki posztról. A parlament a házelnöki posztok ellátására Lezsák Sándor alelnököt jelölte ki 348 igen szavazattal, Kövér László házelnök ugyanis átmenetileg átveszi a köztársasági elnök feladatainak ellátását.

Forrás: MTI, Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.