fashion week Záray Kata Takács Nóra Kurucz Nikolett Benedek Berta Flóra Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar sminkmester
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyógymasszőrként imád másokon segíteni, most viszont neki volt szüksége egy kis útmutatásra. Erika úgy döntött, mostantól több időt foglalkozik magával: lefogyott 11 kilót, és felkeresett minket, hogy hozzuk szuper formába. Elárulom, nem volt nehéz dolgunk.

Erikának három felnőtt gyermeke van, férjével 25 éve házasok.10 éve gyógymasszőrként dolgozik, előtte pedig laborasszisztens volt. Azt mondja, élete most ért el egy olyan szakaszba, amikor már van ideje és kedve magával foglalkozni. Mivel hízékony alkat, rendszeres sporttal és egészséges étkezéssel tartja karban a testét: az elmúlt hónapokban 11 kilót fogyott. Fontos számára a jó külső, férjének pedig különösen szeretne tetszeni. Azért is jelentkezett hozzánk, mert szeretne csinosan öltözködni, sminkelni, igazi nő lenni. Egy kikötése volt csak: szerinte a szoknyák és a ruhák nem állnak jól neki, így ilyesmit nem akart viselni. Naná, hogy mégis azt kapott tőlünk, mert muszáj volt megmutatnunk, milyen csodásan is fest egy ilyen ultranőies szettben.

Fotó: Kántor Kata
Fotó: Kántor Kata

Ruha:Mohito, Bomberdzseki: Promod, Harisnya: Camaieu
Bokacsiza: Camaieu, Nyaklánc: Promod

Kattints a képre a galériáért!

Te is lehetsz bombanő! Jelentkezz, és a Jónő Team téged is átalakít!


Az átalakítás ezúttal is Nikivel kezdődött. "Erikának egy sötét, violett árnyalatú hajszínt festettem. Rengeteg, vastag szálú hajával a mindennapokban meggyűlt a baja, nagyon erős forgói vannak, ami miatt eddig nehezen kezelhető volt a frizurája. Ráadásul kiderült az is, hogy Erika soha nem balzsamozza a haját, így a lelkére kötöttük, hogy eztán mindig ápolja a frizuráját! A könnyebb kezelhetőség érdekében rövid formát vágtam neki, amit ki is vékonyítottam, hogy egy erősebb waxszal magának is könnyedén formázhassa otthon."

Fotó: Kántor Kata
Fotó: Kántor Kata

Kattints a képre a galériáért!

Nikit Oscar sminkje és alapos, mindenre kiterjedő sminktanácsai követték. "Erika - a munkájából adódóan - eddig nem nagyon sminkelte magát a mindennapokban, és nem tudja, mi áll jól neki. Részletesen ismertettem a lehetőségeit: miután ő egy hideg típusba tartozó hölgy, és Niki egy violettes árnyalatot festett neki, így a sminket is ehhez igazítottam, illetve Erika igényeihez. Feltétlenül olyan sminket szeretett volna látni magán, amit ő is könnyen el tud készíteni. Az arctisztítás után csodakrémmel kényeztettem az arcát. Erikának - korát meghazudtolóan - nagyon jó állapotú a bőre, ezért egy könnyű, folyékony alapozóval uniformizáltam az arcbőrét. A szemére egy bronzfényű krémet tettem alapnak, majd középbarnával és bordós barnával árnyékoltam, alul-felül pedig egy körsatírban lágyítottam le a végén. A szempilláit dúsító szempillaspirállal festettem, szemöldöke ívét korrigáltam és élénkítettem matt szemhéjpúderrel. Végül mályvás arcpirosítóval, és lazacos-rezes rúzzsal tettem fel az i-re a pontot."

A smink és a haj után a Fashion Donor tagjai, Kata és Berta következtek: "Erika a mindennapokban nem szereti a szoknyákat és a ruhákat, annak ellenére, hogy három gyerek után is nagyszerű alakja van, szép, hosszú lábakkal. Szerettük volna megmutatni, milyen jól áll neki a nőies stílus, a színek és a minták kavalkádja. Ezért ráadtunk egy virágmintás bomberdzsekit és egy szűkebb, királykék színű ruhát. Hogy a lábait még jobban hangsúlyozzuk, egy magas sarkú bokacsizmával koronáztuk meg a szettet."

Fotó: Kántor Kata
Fotó: Kántor Kata

Kattints a képre a galériáért!

Minden készen állt a fotózáshoz, Erika csak egy picit izgult, viszont maximálisan teljesített. Kata csodás képeket készített, amit örömmel válogattunk át közösen a munka végén. Nagyon jó kis nap volt ez, bármikor örömmel látjuk Erikát. "Nagyon jól éreztem magam! Először féltem, de tetszik a végeredmény. Oszi sokat segített a sminkeléssel kapcsolatban, és rengeteg hasznos tippet adott. A ruha is csodálatos, ezután biztosan többet fogok szoknyába bújni. Azt hiszem, ideje teljesen felújítani a ruhatáramat. Köszönöm nektek!" - lelkendezett Erika.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.