Ez a hely elvarázsol! Garda-tó, a mediterrán luxus

Forrás: Thinkstock -
Malcesine Lazise Verona luxus Garda-tó utazás sirmione
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elegánsan öltözött emberek, hangulatos éttermek, minden szegletében igényes környezet – mintha nem is egy tó partján, hanem a gazdagok egyik kedvenc hercegségében, Monte Carlóban járnánk. Ez az álomvilág Észak-Olaszországban, a Velencét és Milánót összekötő autópálya Peschiera nevű kijáratnál, Budapesttől 850 kilométerre azonnal megérint. Goethe szerint az Észak-Olaszországban található, kékeszöld színű Garda-tó a természet csodája. Milyen igaza van!  

Olaszország legnagyobb tavát északról az Alpok déli csúcsai határolják, míg a déli része a Pó-síkságba nyúlik bele. A tó észak-dél irányban kb. 52 km hosszú, és a legszélesebb része 18 km. A magas hegyek között megbújó, kristálytiszta vizű tó partján olajfaültetvények, pálmafák és leanderek burjánzanak. Az ide látogató turisták nem kizárólag a fürdőzés, hanem a különleges atmoszféra, a parton található ezernyi természeti szépség és igényes szórakozási lehetőség miatt keresik fel a tavat. A közepén akár száz méter mélységet is elérő tó vize sohasem lesz 20-22 foknál melegebb, de az itt nyaralóknak nincs is túl sok idejük a víz partján lebzselni, annyi a látni és felfedezni való. Az igényes és minőségi turizmus a tó, és a környék mottója. A legapróbb részletekig megtervezett utak, sétányok, kézzel faragott köztéri kővázák és apró, rusztikus üzletek szegélyezik az utadat, bárhová is menj.

Forrás: Thinkstock

A 150 km kerületű tó teljesen körbejárható, a nyugati oldalon sziklákba vájt, közvetlenül a víz mellett haladó alagút vezet végig a parton. Az északi, fjordszerűen összeszűkülő csücsök természeti látnivalókkal vonzza a látogatókat, a keleti és déli oldalon viszont szinte egymásba érnek a mesebeli középkori városkák. Ezek mindegyikében található egy tulipános toronnyal díszített Scaligeri vár, amelyhez Lazisében várúr is jár - a család nemesi leszármazottai az elkerített torony tövében élnek.

Jellegzetes városkák délről észak felé

Sirmione - A legkülönlegesebb fekvésű kisváros, amely egy hosszan a vízbe nyúló félszigeten fekszik. Ide ki lehetne tenni a megtelt táblát, ugyanis nincs olyan napszak, hogy ne lepnék el a turisták. A sziget végébe gyalog vagy kisvasúttal lehet eljutni. Itt az antik világ egyedülálló történelmi emlékét, egy római kori villa romjait találod, a Grotte di Catullót . A romok tövében, a tóban kénes hőforrások, azaz termálvíz bugyborékol fel, amit motorcsónakos kísérővel meg is nézhetsz.

Forrás: Thinkstock

Lazise - Számomra ez a hely a nagy kedvenc. Amikor életemben először beléptem a régi városkapun át a főtérre, úgy éreztem, hogy egy valódi tündérmesébe csöppentem. Román kori kápolna, hangulatos sétány, kiváló, panorámás éttermek, szerdánként hangulatos piac, apró, különleges üzletek - kicsi, tökéletes és élhető ez a városka.

Forrás: Thinkstock

Malcesine - Ahol a hegyek kezdik összeszorítani a tavat, onnan lehet feljutni a 2813 méter magas Monte Baldo-hegyre, ahová a világon egyedülálló panorámás, forgó üvegfelvonó visz fel 10 perc alatt. Míg a tó partján 35 fok a hőmérséklet, a hegytetőn sokszor 10 fok körüli szélvihar fogadja a turistát.

Forrás: Facebook/Funivia Malcesine Monte Baldo

Riva del Garda - Leanderekkel szegélyezett úton juthatsz el a tó északi csücskébe, a szörfösök paradicsomába. A szelesebb részen kihagyhatatlan látnivaló a tótól 3 km-re fekvő különleges természeti jelenség, a Cascate di Varone nevű vízesés. A hegy belsejében, egy igen keskeny sziklakürtőben zúdul a mélybe majdnem pontosan 100 méter magasból a víztömeg. Kihagyhatatlan látvány!

Gasztronómia

A tónál nemcsak a kulturális, de a kulináris élvezeteknek is hódolhatsz. Az éttermek annyira elegánsak, hogy a turisták rettegve nézik meg az étlapot, ám a luxus berendezés ellenére a környék átlagos árain fogyaszthatod a finomságokat.

A vízparti városokon áthaladó főútnak a tótól távolabbi oldalán fekvő apró falvakban az olaszoknál oly divatos agriturizmus jegyében működő éttermeket találunk. Olajfaligetek között, klasszikus vidéki házakban, otthoni hozzávalókból, nem turistáknak, hanem őslakosoknak szánt, házias konyha várja a vendégeket, akik leginkább a visszatérő helyiek.

Forrás: Le Caldane

Vásárlás = heti piac

Kihagyhatatlan szórakozás a heti piac, és nem csak azoknak, akik vásárolni szeretnének. A tóparton főleg a turisták igényei szerint alakul a kínálat, a 20 km-re fekvő Veronában már az olasz ízlésnek felelnek meg a portékák. Olcsón, jó minőségú divatos ruhákat és cipőket vehetsz, és kihagyhatatlan a mozgó lakókocsiszerűségből árult, olajban frissen sült tengeri herkentyű is. Ugyanitt az olasz gasztronómia meghatározó ízeit - pármai sonka, parmezán sajt, gorgonzola, olívaolaj, különleges zöldségek - is megkóstolhatod.

Piaci napok

Hétfő: Peschiera del Garda és Torri del Benaco 
Kedd: Desenzano del Garda
Szerda:Lazise
Csütörtök: Bardolino és a közelben Bussolengo
Péntek:Garda

Szórakozás, ahogy az olaszok csinálják

A tó különlegessége a számos szórakozási lehetőséget kínáló park. Olaszország legnagyobb vidámparkja, a Gardaland nyáron éjfélig várja a szórakozni vágyó kicsiket és felnőtteket mintegy 50-féle attrakcióval, jégszínházzal, állandó show-műsorral.

Forrás: www.gardaland.it

Közvetlenül mellette építették fel a Canevaworld nevű szórakoztató komplexumot, amely először csak az Aqua Paradise hatalmas víziparkból állt. Az elmúlt években ez újabb négy szórakoztató egységgel egészült ki.

Forrás: www.canevaworld.it

1. A Moviland park Olaszország egyetlen szórakoztató parkja, mely teljes egészében a rejtelmes, titkokkal teli és izgalmas hollywoodi mozi világába kalauzolja a látogatókat.

2. A Rock star caffé étterem az amerikai és olasz gasztronómia fogásait kínáló gazdag büfévacsorával várja a látogatókat.

3. A Medieval Times középkori lakomát is felszolgáló show-műsorban egyszerre szórakozhatsz és vacsorázhatsz.

4. A Night Festival nevű diszkóban hajnalig bulizhatnak, nem csak a fiatalok.

A természet kedvelőinek kihagyhatatlan látnivaló a Parco giardino Sicurtà nevű, 600.000 négyzetméteren elterülő botanikus kert Valeggio sul Mincióban, Peschierától 8 km-re. Ha azonban nincs kedved gyalog bebarangolni a parkot, kisvasúttal is körbenézhetsz. Szabadon kószáló állatok között autókázhatsz a bussolengói szafariparkban, amely gépkocsival vagy akár gyalog 2-3 óra alatt bejárható.

Ha pedig a frissítő tó után inkább melegvízes fürdőzésre vágysz, látogass el a Colában található Villa dei Cedri nevű termálparkba, ahol látnivalóból is jut a pihenőknek.

Biciklire fel!

A kerékpározás szerelmesei is talának egy különleges bicikliutat, amely Peschierából, a Garda-tóból kiinduló Mincio folyó mentén indul el Valeggio Sul Minción keresztül Mantovába.

Forrás: Thinkstock

A Valeggio sul Mincio nevű település Olaszország legszebb helyeinek a listájára is felkerült. A középkori Scaligeri vár romjain kívül a legérdekesebb a folyó közepén álló, egykori vízimalom köré épült, pár házból álló kis lakónegyed, a Borghetto, amelyre az elbűvő és a romantikus jelzők illenek a leginkább. Aki egyszer eljut ide, sohasem feledi a látottakat, és persze magát a Garda-tót sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.