szomszédos ország hétvége utazás Nyár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most, hogy egyre jobb az idő, miért nem veszed elő kalandor énedet, és kockáztatod az ismertet az ismeretlenért? Itt most nem valami magashegyi expedícióra gondolunk, és nem is egy veszélyes dzsungeltúrára, hanem arra, hogy a szomszédos országok telis-tele vannak rejtett kincsekkel, amikről talán csak a legkíváncsibb utazók tudnak. Ezekből mutatunk most négyet.

Bécsi hangulat Horvátországban

Élő történelemkönyvként szolgál a látogatóknak Varasd, a zene és a művészet fellegvára, ami csupán 81 km-re helyezkedik el Zágrábtól, mégis viszonylag érintetlen a tömegturizmus által. Ez azért is meglepő, mert a Dráva partján fekvő város rengeteg élményt kínál: furcsa kávézókat, egyedülálló múzeumokat, impozáns várat és Európa legszebb barokk épületeit.

Varasd Forrás: Dreamstime

A „Kis Bécs”-ként emlegetett Varasd az 1700-as évek középen az ország fővárosa volt, s bár a státusza rövid ideig tartott, e két évtized alatt a nemesi családok és a gazdag kereskedők gyönyörű kúriákat és palotákat építtettek maguknak. Még ha nem is rajongsz túlságosan az építészetért, biztosak vagyunk abban, hogy a bájos óvárostól és a pasztellszínű házaktól el leszel ragadtatva. Egy kellemes ebéd után igazi kulturális feltöltődést nyújtanak a kortárs galériák, a kézművesek terén pedig megismerkedhetsz a kihalófélben lévő mesterségekkel.

Tóparti piknik: Leopoldsteinersee

Ausztria hallatán valószínűleg neked is Bécs és Salzburg jut elsőre eszedbe, pedig a szabadban is fantasztikus élmények várnak rád. A jó idő beköszöntével a hegyvidéki ország tökéletes kirándulócélpont, hiszen egymást érik a szebbnél szebb túrahelyek, és nemzeti parkokból sincs hiány. Ha a hosszú hétvégét arra szánnád, hogy visszavonulj a világ zajától, az Eisenerz melletti Leopoldsteinersee tökéletes menedék.

Leopoldsteinersee Forrás: Dreamstime

Az alpesi tó a Budapesttől 3 órányi autózásra fekvő Felső-Stájerország egyik ékköve, és tavasszal mutatja legelbűvölőbb arcát, amikor színes falevelek tükröződnek smaragdzöld vizében. Az idilli látványt úgy élvezheted igazán, ha körbesétálod a tavat, de csónakot is bérelhetsz a lenyűgöző táj felfedezésére. Kombináld ezt a látogatást egy kiruccanással a vadregényes Wildalpenbe és a Gesäuse Nemzeti Parkba, ahol ízelítőt kaphatsz a természet legjavából.

A Life.hu extra tippje

Karintia harmadik legnagyobb tavánál a tavasz egy varázslatos, frissítő élmény. A vidék egyedülálló szépséggel csábít sétára, túrára és kerékpározásra, ám a mediterrán hangulatú Villach is megér egy látogatást. Irány az Ossiacher See 28 500 forint/fő/3 éjtől!

Kalandozás meseországban: Csicsmány

Északi szomszédunk egy kicsi, de csodálatos ország, s bár bővelkedik turistalátványosságokban, akadnak még olyan szépségei, amelyek felfedezésre várnak. Bizonyára te is jól ismered Jancsi és Juliska meséjét, és emlékszel még arra a mézeskalács kunyhóra, ahová a gonosz boszorkány csalta a két testvért. De mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy létezik egy olyan falu a világon, ahol igazi mézeskalács házakat láthatsz?

Csicsmány Forrás: Origo

Csicsmány egy festői település a Zsolnai járásban, és Szlovákia azon kevés helyei közé tartozik, ahol valóságos meseország tárul a szemed elé. Ha megérkezel ide, talán nem is tudod eldönteni, hogy mi az, ami igazán ámulatba ejtő: maga a község vagy a háttérben magasodó dombok. A feketére festett, fehér díszítésű faházaknak köszönheti Csicsmány a hírnevét - ezek a különleges díszítő szimbólumok nem csupán az épületeken, hanem a népviseletben is megjelennek.

A Life.hu tippje

A friss levegőn a mozgásigényedet is kiélheted, a Sztrázsovi-hegyek káprázatos vidéke remek túralehetőségeket rejt magában, este pedig megszállhatsz egy hangulatos népi faházban.

Bigéri vízesés, az igazi misztikum

A természetről gyönyörű pillanatokat lehet megörökíteni, sőt egy-egy fotó már olyan hatást kelt, mintha kézzel festették volna. A Bigéri vízesésről is nehéz elképzelni, hogy valóban létezik, pedig így van. A világ egyik legkülönlegesebb természeti csodája a romániai Krassó-Szörény megyében található, és nem a mérete, hanem sajátos formája miatt számít igazi kuriózumnak.

Bigéri vízesés Forrás: Dreamstime

A zuhatag magassága közel 8 méter, és fantasztikus látványt nyújt, ahogyan fátyolként omlik szét a zöld mohával borított mészkőtufán. A vízesésen kívül csillogó kék tavakat és barlangokat találhatsz itt, ám az élővilág sokszínűsége is magával ragadja az idelátogatókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.