Így élvezkedik a Balatonnál a Majoros-család: Fotó!

család Dundika Majka Majoros Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majkáék épségben megérkeztek a Balatonra, és láthatóan nagyon jól érzik magukat. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Majka és Hajni felpakolták az egész családot, hogy egy kicsit vakációzni menjenek a magyar tengerhez. Az indulás előtti pillanatról a sztárapuka fotót is posztolt a közösségi oldalára, amelyen nagyobbik fiával pózolnak.

Most pedig egy újabb kép került fel a műsorvezető oldalára, amelyen a boldogan pihenő családot láthatjuk. A gyerekek rendkívül aranyosak, Hajni vidám és szép, míg Majka arcáról a büszkeség sugárzik.

Nem is csoda, hiszen egy ilyen családra mindenki büszke lenne. A követői is imádják a friss posztot, fél nap alatt 15 ezren nyomták meg a tetszik gombot.

Folytatódik a vita Szabó Zsófi és Majka között: több sztár is beszállt

Szabó Zsófi és édesanyja adtak interjút egy magazinnak közösen, melyben arról is szó esett, hogy Pálma asszonyt eleinte zavarta Zsolti roma származása. Majka erről a nyilatkozatról nyilvánított ki véleményt Facebook-oldalán, majd elszabadult a pokol: többen is beszálltak a vitába.

Egy magyar drogkereskedő naplója – 1. rész; A bekerüléshttp://www.life.hu/csalad/20170621-egy-magyar-drogkereskedo-naploja-1-resz-a-bekerules.htmlHárom részben ismerheted meg, hogy hazánkban milyen is egy „középen" elhelyezkedő drogterjesztő élete - az illegális szerekkel való kapcsolatának kezdetétől, a komoly forgalmazáson át, egészen a kilépéséig. Miként válik valaki fogyasztóból drogkereskedővé, hogyan látja erkölcsi szempontból a foglalkozását? Többek közt erre is választ kapsz, no meg persze szó lesz arról is, hogy mi vezetett a legális életbe való visszalépéséhez. CsaládThinkstock12 millióért fogadott béranyát Kim Kardashian http://www.life.hu/csalad/20170622-tizenket-millioert-fogadott-beranyat-kim-kardashian.htmlA sztárpár úgy döntött, nem kockáztat: béranya segítségével fogják világra hozni harmadik gyermeküket. Család--Brutális sorozatgyilkosok, akikbe nők százai szerettek bele - Hübrisztofília (18+)http://www.life.hu/csalad/20170619-brutalis-sorozatgyilkosok-akikbe-nok-szazai-szerettek-bele-hubrisztofilia-18.htmlKi hinné, hogy egy sorozatgyilkos, aki nőket erőszakolt és ölt meg, vagy épp fiatal fiúk testéből evett, a börtönben naponta több szerelmes levelet és házassági ajánlatot is kap. Bizony, ez a jelenség nem új keletű, a szexuális deviancia ezen formája már régóta ismert, és emiatt több házasság is született gyilkos és rajongója között. Család--Cuki fotó: így alszik Som-Balogh Edina kislányahttp://www.life.hu/csalad/20170621-igy-alszik-som-balogh-edina-kislanya.htmlSom-Balogh Edina kislánya, Lilien hihetetlenül édes csöppség és úgy tűnik, nyugodt baba. Hiába van hangzavar körülötte, ő mélyen alszik. Család--Anyatejfagyival hűsöl egy kisbaba: Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170621-anyatejfagyival-husiti-a-kisbabajat-egy-no.htmlEgyre több édesanya készít anyatejfagyit a kisbabáknak, akik velünk együtt rosszul viselik a hőséget. CsaládOrigoKulcsár Edina az édesanyjával szelfizett: Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170621-anyukajaval-szelfizett-kulcsar-edina.htmlKulcsár Edina nem mindennapi fotót tett közzé az oldalán: együtt pózolt az édesanyjával. CsaládFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.