A nagy Balaton-felmérés: a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik

üdülés strand lángos utazás nyaralás felmérés Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Strandolás és lángos – ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók 27 százaléka legalább évente egyszer ellátogat pár napra a magyar tengerhez és 68 százalékuknak volt már része balatoni nyaraláskor szövődött szerelmi kalandban is. És nagyon úgy tűnik, hogy már nem csak nyáron népszerű a Balaton: minden ötödik válaszadó télen is szívesen látogat ide.

Ha üdülés, akkor Balaton. Úgy tűnik ez a megállapítás még erősen tartja magát, hiszen a felmérésben részt vevők 31 százaléka mondta azt, hogy nem jár minden évben a magyar tengerhez. 27 százalékuk évente minimum egyszer, 17 százalékuk legalább kétszer ellátogat a Balatonhoz, de olyan válaszadók is voltak, akik több mint nyolc alkalommal utaznak egy évben a Balatonhoz. Ami a korosztályokat illeti, az adatokból az derült ki, hogy a 25 és 29 év közöttiek szeretik a legjobban a tavat: 36 százalékuk évente egyszer biztosan kiül a tó partjára.

A régi 2 hetes nyaralások, amikor a vállalati üdülőben és annak strandján töltöttek heteket a családok, már nem jellemzőek. A nyaralással töltött idő széttöredezett, inkább a több rövidebb utazás a jellemző. Nem csoda tehát, hogy a legtöbben (44 százalék) mindössze pár napot töltenek a tóparton, egy teljes hetet a válaszadók 37 százaléka tölt a Balatonon. A 25-29 évesek még ennél is jobban sietnek: ők jellemzően egy hétvégére érkeznek csak.

Nem csak nyáron

Természetesen a nyár a legnépszerűbb, ha a balatoni utazások időpontját nézzük: nem véletlen, hogy a válaszadók 94 százaléka járt már nyáron itt. Hiszen ez a szabadságolások és az iskolai szünetek időszaka, meg persze a kánikuláé, amikor jólesik a tóban lógatni a lábunkat. Mégis, a válaszadók 27 százaléka járt már tavasszal is a Balatonnál kifejezetten pihenési céllal, ősszel 26, míg télen 21 százalékuk üdült már valamelyik tóparti településen. Az adatokból az derült ki, bevált a nyáron kívüli Balaton: aki járt itt más évszakban, azoknak 64 százaléka máskor is visszamenne a főszezonon kívül a Balatonhoz. A 60 év felettiek 40 százaléka szerint lényegtelen az évszak: mindig jó a Balatonnál lenni. Nyilvánvalóan ebben a válaszban a nyugdíjas élet jellemzői és preferenciái is szerepet játszanak: a kötetlenebb időbeosztás, a nyári tömegtől és melegtől való menekülés.

Már nem csak nyáron utazunk a Balatonra Forrás: BAHART Zrt.

A nyári szezonban legtöbben a vízparti kikapcsolódás miatt utaznak ide (73 százalék), a fiatalok közül 57 százalék azért nyáron utazik ide, mert úgy látják, csak ilyenkor van itt élet. A 18-29 év közöttiek közel fele érkezett már a Balatonhoz fesztiválozni, a náluk idősebb korosztály inkább gasztronómiai esemény miatt látogatott már a tóhoz.

Mivel a nyáron kívüli időszakban nem lehet egész nap a strandon henyélni, azoknak akik ekkor érkeznek a környékre, más jellegű programokra van igényük. Úgy tűnik, a Balaton már ezeket az igényeket is képes kiszolgálni: az ősszel, tavasszal is szívesen utazók gasztronómiai különlegességeket (61 százalék), wellnessfürdőket (66 százalék) és kirándulásokat (65 százalék) terveznek a környéken.

A fő vonzerő a nyáron kívüli időszakban a nyugalom, ezt a válaszadók 57 százaléka jelölte meg. Az ekkor pihenőknek nem hiányzik a nyári nyüzsgés, az autópálya dugója vagy az éjszakai élet zaja – ezek nélkül tökéletes az őszi Balaton-élmény.

Nem csak nyáron népszerű a tó és környéke Forrás: Bónusz Brigád/GKI Digital

Fontos kérdés, hogy ki hol tölti el azt a pár napot, egy hetet, ami balatoni nyaralásra szán. A válaszadók közel fele (47 százalék) vendégházban vagy apartmanban szokott megszállni, a 18-24 évesek baráti nyaralóba (47 százalék) igyekeznek, csupán 17 százalék nyaral a saját házában a Balaton partján.

A Balaton legismertebb városairól, környékeiről is kérdeztek a kutatás készítői. Siófokon és környékén a felmérésben részt vevők 83 százaléka már járt, a második helyen Tihany áll (76 százalék) és a harmadik helyen Balatonfüred áll (73 százalék).

Az északi és a déli part egyformán kedvelt, 48 százalék mindkét oldal mellett letette a voksát. A többi válaszadó szinte azonos arányban szavazott az északi illetve a déli partra mint jobban kedvelt környékre.

Mit jut eszedbe a Balatonról?

Talán nem meglepő az első helyezett válasz: 89 százaléknak a strandolás a legfontosabb. A második hely már érdekesebb: 51 százaléknak a Balatonról az első dolog, ami eszébe jut, az a lángos. Milyen jó is a strandolás után egy jó olajos sajtos-tejfölöst lenyomni?! A harmadik dolog, ami a válaszadók eszébe jutott az a vízibicikli és bizony 1 százaléknak Pumped Gabó ugrott be a Balaton szóra.

Egy románc a tóparton? Kéz a kézben a lemenő napnál? A válaszadók 68 százalékának már volt része szerelmi kalandban a Balatonnál. A 25-29 évesek 77 százaléka felejthetetlen bulikban vett itt részt, míg a 18-24 évesek 78 százalékának meghatározó emléke egy vihar előtti fürdőzés a Balcsiban.
A Balaton bizony fontos pont lett az életünkben: egyre többen költöznek le a nyári időszakban és élnek kétlaki életet, sokan szervezik egész életüket úgy, hogy májustól októberig minél több időt töltsenek a tónál, illetve a szezon is nyúlik: a téli korcsolyázás és az őszi kirándulás is összeköthető egy-egy balatoni hétvégével. Bár Budapesten élnek a legtöbben és az ország második legnagyobb városa ugyan Debrecen, talán mégis kimondhatjuk, hogy Magyarország második fővárosa – egyelőre főként nyáron – a Balaton.

Nyolc hálószobás luxusvillában száll meg Harry herceg és Meghan Markle: videóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180814-nyolc-haloszobas-luxusvillaban-szall-meg-harry-herceg-es-meghan-markle-ausztralia.htmlOktóberben rendezik a Harry herceg által alapított Invictus Games-t Ausztráliában, amelyen természetesen a hercegi pár is tiszteletét tesz. Most az is kiderült, milyen luxusvillában szállnak meg. Utazás--Meghirdették az álommunkát: egy görög szigeten kell macskákat simogatnihttp://www.life.hu/lifeutazas/20180813-meghirdettek-az-alommunkat-egy-gorog-szigeten-kell-macskakat-simogatni.htmlGörögország és macskák... Kell ennél több? Most tiéd lehet egy álommunka, amely során mindkettőt megkaphatod. UtazásOrigoIdén 294 embert mentettek ki a Balatonbólhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180811-iden-294-embert-mentettek-ki-a-balatonbol-oten-fulladtak-bele.htmlA Balaton messze az ország legbiztonságosabb természetes vize, ahol a vízi rendőrök idén 147 kivonulással 294 ember éltét mentették meg, a fulladások száma pedig harmadára csökkent tavalyhoz képest - mondta el Horváth László, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője Fonyódon. Utazás--Ilyen volt Zimány Linda luxusnyaralása: fotókhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180810-ilyen-volt-zimany-linda-luxusnyaralasa.htmlGörögországban nyaral éppen Zimány Linda, a mesés helyekről pedig rengeteg képet posztol. Utazás--Tilla felesége, Kriszta bomba formában van: így fest bikinibenhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180809-tilla-felesege-kriszta-bomba-formaban-van-igy-fest-bikiniben.htmlTilla a családi nyaralásokról szívesen tesz közzé fotót, így láthatjuk gyermekeit és feleségét is, az egyik felvételen éppen bikiniben. UtazásOrigoAz autóban is alszik a Balaton partján az, akinek nem jutott szálláshttp://www.life.hu/lifeutazas/20180807-az-autoban-is-alszik-a-balaton-partjan-az-akinek-nem-jutott-szallas.htmlRekordot döntött a hétvégén a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is - derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.