Vámos Erikának nyaralás alatt fogyott el a pénze, telefon sem volt nála

Forrás: Facebook/Erika Vámos -
Vámos Erika Izland pénz nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vámos Erikának nem sikerült túl jól izlandi utazása, ugyanis a telefonját otthon hagyta, ráadásul a pénze is elfogyott.

Nem indult jól az izlandi kiruccanása a TV2 műsorvezetőjének, Vámos Erikának, ugyanis út közben észrevette, hogy otthon hagyta a telefonját.

Bepánikoltam. El se tudom mondani, mit éreztem, amikor nem találtam. Húsz éve van mobilom, mindennap használom, rengeteg telefonszámom van benne" – mesélte a Ripostnak.

Vámos Erika pénze elfogyott Izlandon Forrás: Facebook/Erika Vámos

Ami pedig még rosszabb, az ezután jött: a nyaralás kellős közepén elfogyott a pénze és munkatársát kellett megkérnie, hogy utaljon neki egy kisebb összeget. Mint mondja, tudta, hogy Izland drága ország, de hiába spórolt, nem számított arra, hogy ennyi pénze rámegy az utazásra.

Izland az egyik legdrágább hely Európában. Egy hét alatt százötvenezer forintot költöttem el, pedig szupermarketekben vásároltam. Alig maradt pénzem."

Napokon belül hozzámegy 26 évvel idősebb párjához Koholák Alexandrahttp://www.life.hu/sztarok/20180911-napokon-belul-hozzamegy-26-evvel-idosebb-parjahoz-koholak-alexandra.htmlKoholák Alexandra egy nála 26 évvel idősebb férfiban találta meg élete párját, akinek hamarosan kimondja a boldogító igent. TV + SztárokOrigoKamilla hercegné nem akarta Katalint: csinosnak, de ostobának tartottahttp://www.life.hu/sztarok/20180911-kamilla-hercegne-nem-akarta-katalint-csinosnak-de-ostobanak-tartotta.htmlKamilla a királyi család legnépszerűtlenebb tagja, és ezzel sem fogja belopni magát az emberek szívébe: mint kiderült, el akarta választani Vilmost és Katalint egymástól. TV + Sztárok--Megérkezett Luxus Vivi és Fecsó esküvői videójahttp://www.life.hu/sztarok/20180911-megerkezett-luxus-vivi-es-fecso-eskuvoi-videoja.htmlElkészült Vasvári Vivien és Fecsó esküvői videója. A közel 4 és fél perces felvétel nagyon romantikusra és meghatóra sikeredett. TV + Sztárok--Kim Kardashian ügyvéd szeretne lennihttp://www.life.hu/sztarok/20180911-kim-kardashian-ugyved-szeretne-lenni.htmlMostanában inkább meztelen vagy alig fedett testével villog a valósághow-hős, Kim Kardashian, aki most úgy döntött, komoly hivatást választ magának: ügyvéd szeretne lenni. TV + Sztárok--Solti Ádám elájult a Nyerő páros egyik feladata után: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180911-solti-adam-elajult-a-nyero-paros-egyik-feladata-utan.html--Nádai Anikó mellszelfit lőtthttp://www.life.hu/sztarok/20180911-nadai-aniko-mellszelfit-lott.htmlNádai Anikó autóban villantotta meg dekoltázsát. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.