130 utas várakozott 33 órán keresztül a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren

Forrás: Shutterstock -
repülőgép utazás Budapest Liszt Ferenc repülőtér késés várakozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Étlen-szomjan várakozott 130 utas 33 órán keresztül a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren. A gyerekek a földön aludtak, az utasok nem tudják, hogy kapnak-e valamilyen kártérítést. 

Lincshangulat alakult ki a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, amikor 130 utas várakozott 33 órán keresztül. Az utasoknak sem ételt, sem italt nem vittek, a kimerült gyerekek a földön aludtak.

Egy prágai légitársaság Korfuba induló járata másfél napott késett, ez okozta a szerencsétlen esetet. A Mokka műsorában Kurucz Zoltán, az egyik utas elmondta, hogy megírták a panaszleveleiket, azt ígérték, 30 nap múlva válaszolnak.

A várakozó utasok több óra várakozás után kaptak kupont, amelyet beválthattak volna egy vendéglátó egységben, de ezt nem fogadták el. A légitársaság szerint ez egy vis major helyzet, azaz nem tehetnek róla.

Kiss Róbert Richárd turisztikai újságíró szerint az ilyen esetekre van szabályzat, amely alapján kártérítés jár az utasoknak. Élelmiszerellátás például 2 óra késés után járna. Az újságíró szerint főszezonban előfordulhatnak késések, főleg, ha különgéppel utazik a csoport. Sajnos ilyenkor úgy kell készülni, hogy legyen nálunk némi élelmiszer és víz. „Egyébként tíz esetből kétszer késik mindenféle repülőgép tíz percnél többet, tehát eléggé komoly késések vannak így csúcsszezonban. Fel kell készülnünk sajnos erre” – mondta a szakember. Hozzátette: hihetetlenül zsúfolt a légtér.

Iszak Eszti legújabb fotója olyan, akár egy képeslaphttp://www.life.hu/lifeutazas/20190717-iszak-eszti-legujabb-fotoja-olyan-akar-egy-kepeslap.htmlIszak Eszti Cipruson nyaral éppen, ahonnan egy csodás fotót posztolt, természetesen magáról.Utazás--Kigördült az első KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokábólhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190717-kigordult-az-elso-kiss-emeletes-motorvonat-a-dunakeszi-jarmujavito-gyartocsarnokabol.htmlKigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából kedden. UtazásOrigoCzippán Anették horrornyaralása folytatódott: a műsorvezető kikészülthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190717-czippan-anettek-horrornyaralasa-folytatodott-a-musorvezeto-kikeszult.htmlCzippán Anették nyaralása nem úgy indult, ahogy eltervezték, és a rémálom folytatódott. UtazásOrigoTop 5 látnivaló Olaszországbanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190711-top-5-latnivalo-olaszorszagban-firenze-colosseum-comoi-to-pompei-velence.htmlTalán nincs is olyan ember, akinek Olaszország ne szerepelne a bakancslistáján. Nem véletlenül: minden évszakban csodákat rejt magában, vannak hóval borított hegyei, csodálatos tóvidéke, mediterrán tengerpartjai, a művészetek szerelmeseinek és a történelem rajongóinak igazi kulturális Kánaán. Ha még nem voltál Itáliában, és még nincs úti célod a nyaraláshoz, biztosan nem fogsz csalódni, ha egy olaszországi pihenést választasz. UtazásOrigoKiszel Tünde rózsaszín gumiflamingóval és hatalmas mellekkel pózolt – fotóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190716-kiszel-tunde-rozsaszin-gumiflamingoval-es-hatalmas-mellekkel-pozolt-foto.htmlKiszel Tünde és családja Ibizán töltött 6 napot. Bár a celeb már itthon van, egy igen szexire sikerült képet töltött fel közösségi oldalára – elkapta a nosztalgia. UtazásOrigoEgy egyiptomi szálloda medencéjébe fulladt bele egy négyéves angliai kislányhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190715-egyiptomi-szalloda-medencejebe-fulladt-bele-egy-negyeves-angliai-kislany.htmlFeltehetőleg a kislány elcsúszott, beverte a fejét, majd a vízbe esett az egyiptomi szállodában. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.