Európa legöregebb bükkfáját Ausztriában találták meg kutatók

bükkfa Ausztria öreg Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy olasz kutatócsoport rábukkant Európa legöregebb, 546 éves bükkfájára Ausztriában.

A bükkfamatuzsálem a Kalkalpen Nemzeti Parkban áll. A park szerdai közleménye szerint az Alfredo Di Filippo által vezetett olasz kutatócsoport a fa évgyűrűinek vizsgálatával, dendrokronológiával állapította meg, hogy a bükkfa eredete 1474-ig vezethető vissza. A fa csaknem 20 évvel idősebb az eddig a legöregebbnek tartott bükkfánál, amely szintén a Kalkalpen Nemzeti Parkban él és 528 éves.

Európa legöregebb bükkfájának egyébként a kutatók szerint hajlott korán kívül nincs különösebb jellegzetessége. Azt hinnénk, hogy hatalmas, ám alig 20 méter magas és törzse is átlagos, 73 centiméter átmérőjű. Franz Sieghartsleitner, a park szóvivője elmondta, hogy a dendrokronológiai vizsgálathoz egy kis lyukat fúrtak a fa törzsébe, hogy mintát vegyenek belőle. A mintát elemezték, a lyukat pedig betömték. A szakember szerint a mintavétel nem károsította a fát, mint mondta: a fák a harkályok ütötte lyukakat is elviselik.

Európa legöregebb bükkfáját Ausztriában találták meg Forrás: https://www.kalkalpen.at


A Kalkalpen Nemzeti Park mintegy 20 ezer hektáros területének egy ötezer hektáros része 2017-ben éppen öreg bükkfaerdőségei miatt került fel az UNESCO világörökségi listájára.

Apa-fia nyaralásra indult Hajdú Péter és Dávidka – Fotóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190810-apafia-nyaralasra-indult-hajdu-peter-es-davidka-foto.htmlEgy igazi apa-fia nyaralásra utazott Hajdú Péter és Dávidka. UtazásOrigoEzek a világ legbizarrabb éttermi tálalásai – Fotókhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190807-ezek-a-vilag-legbizarrabb-ettermi-talalasai.htmlA következő fotók olyan éttermekben készültek, ahol igencsak elszúrták a tálalást. Kreatívak szerettek volna lenni, ám a végeredmény katasztrófa lett. Mutatjuk! UtazásOrigoA Nébih tesztelte a balatoni lángosokat: itt az eredményhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190807-a-nebih-tesztelte-a-balatoni-langosokat-itt-az-eredmeny.htmlNincs balatoni pihenés lángos nélkül, de vajon mindegy, hol vesszük? Most kiderül, ugyanis levizsgáztak a büfék. UtazásOrigoÍgy nyaralnak Rubint Rékáék Monte-Carlóban – Fotóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190805-igy-nyaralnak-rubint-rekaek-monte-carloban.htmlOlaszország után Monte-Carlo felé vette az utat Rubint Réka és családja. Utazás--Szex, buli, drogok: ez zajlik a Karib-tengeri hajóutakonhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190801-szexbuli-drogok-ez-zajlik-a-karibtengeri-hajoutakon.htmlKarib-tengeri hajóutak vendégei és munkatársai vallottak arról, mi zajlik ezeken az utakon. Utazás--Majka és Dundika kettesben romantikáznak a Comói-tó partján – fotókhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190801-majka-es-dundika-kettesben-romantikaznak-a-comoi-to-partjan-fotok.htmlMajka és párja, Hajni két gyerek mellett is igyekeznek megőrizni a szerelem lángját, ami szemmel láthatóan sikerül is nekik. Ezúttal kettesben romantikáznak a vízparton. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.