Vége a karanténnak, de talán sosem lesz minden ugyanaz, mint régen. Ráadásul a félelem, a bizonytalanság, az aggodalom még bennünk van. Elfáradtunk a karantén alatt, érzelmileg, mentálisan mindenképp. Hogyan ne süllyedjünk a fásultság, a semmittevés, az apátia állapotába? Varga Szilvia Edit mediátor, életvezetési tanácsadó segít.

 

Minden tréningemen, előadásomon és minden ügyfelemnek felteszem ezt a kérdést: mi a szeretet ellentéte? Sokféle válasz szokott születni: Harag? Düh? Gyűlölet? Bosszúvágy? A helyes válasz viszont: az apátia.  

Amikor még van köztünk harag vagy akár gyűlölet, amikor még vitatkozunk, akkor még érzünk valamit egymás iránt, még ha nem is pozitív érzések ezek. Mikor már eluralkodik a közöny, akkor a legtöbbször már nincs mit tenni, nem menthető a kapcsolat.

Mikor már eluralkodik a közöny, akkor a legtöbbször már nincs mit tenni, nem menthető a kapcsolatForrás: Shutterstock

David R. Hawkins: Elengedés című könyvében írja A fásultság az életenergia hiányát jelzi, ezért nagyon közel áll a halálhoz. ...a második világháborúban ... a csecsemőket bölcsődékbe és Anglia távoli, biztonságosabb vidékeire szállították, ahol fizikai, élelmezési és orvosi szempontból gondosan ellátták őket. Ennek ellenére a csecsemők mégis apátiába zuhantak, és állapotuk egyre csak romlott; elveszítették étvágyukat, és halálozási arányuk is megnőtt. Idővel világossá vált, hogy a fásultság az anya gondoskodásának és érzelmi közelségének hiányából következett, tehát érzelmi állapotról volt szó, nem pedig fizikairól. Szeretet és gyengédség hiányában egyszerűen elveszítették élni akarásukat.

Miről ismerhetjük fel, hogy apátiába süllyedtünk? Gondoljatok Füles karakterére a Micimackóból. Bájos ugyan, de tipikus megtestesítője az apátiának. Kulcsmondatai:

  • „kit érdekel?"
  • „nincs semmi értelme"
  • „minek is vesződni vele?"
  • „úgysem nyerhetek"
  • "ilyen vagyok, képtelen vagyok megváltozni"

A legtöbb „képtelen vagyok" azonban valójában azt jelenti: „nem akarom".  

Emögött pedig gyakran félelem húzódik meg. Ha már felismertük, hogy mitől félünk, máris kimozdultunk az apátiából, hisz a félelem cselekvésre sarkall, még ha csak arra is, hogy ellentámadásba lendülünk az ellen, amitől félünk. Dühösek leszünk, és cselekszünk azért, hogy leküzdjük a dühöt. Ha sikerül, bátorságot nyerünk és büszkeségig juthatunk. Máris a negatív érzéstől a pozitív felé tudtunk elmozdulni.

A legtöbb „képtelen vagyok" azonban valójában azt jelenti: „nem akarom"Forrás: Shutterstock

Sokszor nem az akarat hiánya vezet fásultsághoz és ezáltal semmittevéshez, hanem a hibáztatás. Ezáltal sajnálhatjuk magunkat, mártír szerepbe kerülhetünk, és másoktól empátiát kaphatunk.

A hibáztatásból kiléphetünk, ha észrevesszük, hogy mi döntöttünk a hibáztatás mellett. Mások a megbocsátás mellett döntöttek vagy megértették, megbeszélték a helyzetet és sikerült azt megoldaniuk. Mi is dönthetnénk így, de inkább hibáztatunk, durcásak leszünk és nem teszünk semmit.

Ha már beláttuk, hogy mi döntöttünk így, akkor hozhatunk más döntést. Megkereshetjük magunkban a megbocsátást, a nagylelkűséget, az elfogadást, az empátiát. Feladhatjuk pl. egy vitában az elfordulást a másiktól, a duzzogást, és kezdeményezhetünk mi beszélgetést a másikkal. Meghallgathatjuk őt, és elmondhatjuk mi is, mi bánt minket. Így kereshetünk közös megoldást a helyzetre, együttműködünk és máris pozitív érzésekkel helyettesíthetjük a negatívakat.

Ha magunkban kevés erőt találunk ahhoz, hogy kilépjünk a fásultságból, hibáztatásból, képtelenség érzéséből, akkor keressünk olyan társaságot, akiknek ez sikerült. Pl. válás után ne egy férfigyűlölő csoportot keressünk, hanem olyanokat, akik egy válás után is képesek voltak felépülni és egy új, boldog párkapcsolatot létesíteni.

Ha cselekedni szeretnétek, gondoljátok át, Ti voltatok-e már fásultak? Hogy léptetek ki belőle? Ha most is van olyan az életetekben, amivel szemben képtelennek érzitek magatokat, akkor fogalmazzátok meg, hogy mi az oka és hogy fogjátok ezt megoldani!