Pornó ment a tévében a győri sétálóutca kirakatában

televízió pornó szex műszaki cikk Győr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Baross utca egyik pavilonjában kedden fényes nappal és késő este kemény pornó ment az egyik LCD-tévében. A készüléket minden bizonnyal meghackelték ismeretlenek - írja a kisalfold.hu. 

A napilap birtokába került fotókon egyértelműen látszik: a győri sétálóutcán finoman fogalmazva sem gyerekeknek szóló műsort láthattak az arra sétálók több alkalommal kedden. .

"Megbotránkozva értesültem a Kisalföldtől az esetről, melyet a Baross utcában késő este sétáló egyik ismerősöm is megerősített" - nyilatkozta Endrődi Péter, a pavilont üzemeltető Győr Plusz vezérigazgatója.

"Elsőként saját kollégáimat és a kábeltévé szolgáltatóját kérdeztem a történtekről. A pavilonban dolgozók hat órakor zárnak, a televíziót időzítő kapcsolja ki minden nap. Tegnap is így tettek, elmondásuk szerint egész nap semmi szokatlant nem tapasztaltak. A szolgáltató tájékoztatása szerint pornócsatornákat kizárólag késő este sugároznak, nappal ez szóba sem jöhet. Megjegyzem, olyan csomagra fizetünk elő, mely csak az alapcsatornákat tartalmazza, vagyis egyébként sem tudunk fogni felnőtt műsorokat sugárzó adókat" - folytatta Endrődi Péter, aki úgy véli meghackelték az adást. "Ezt alátámasztja az is, hogy a készülék külső jelet fogott, amikor szerdán bekapcsoltuk" - tette hozzá.

Ma van a Magyar Kézműves Fagylalt Napjahttp://www.life.hu/news/20140430-majus-8-a-magyar-kezmuves-fagylalt-napja.htmlA magyar kézműves fagylalt napja 2014. május 8. Ma féláron lehet fagylaltozni a résztvevő - csaknem 100 - fagyizóban. Juhééé!News--Kisvombatot akarunk! http://www.life.hu/news/20140506-az-ausztral-taronga-zoo-lakoja-a-kis-vombat-nyolc-honapos-lett.htmlHa reggel az első cikk, amin megakad a szemed egy übercuki kisvombat első önálló lépéseit mutatja be, elmondhatod, jól indult a napod! A Life.hu munkatársainak természetesen mosolyt csalt az arcára az ausztrál Taronga állatkert tündérien mókás lakója, tehát úgy döntöttünk, titeket is megörvendeztetünk vele. NewsOrigoSzilágyi Maja lett a világ legszebb kislányahttp://www.life.hu/news/20140505-szilagyi-maja-lett-a-vilag-legszebb-kislanya-a-festival-model-talent-worldon-a-torokorszagi.htmlKorosztályában első helyezést ért el Szilágyi Maja a törökországi Festival Model & Talent World nevű gyermekszépségversenyen. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.