Obama ismét kiverte a biztosítékot – neveletlennek nevezték az amerikai elnököt!

Forrás: AFP/Saul Loeb -
Barack Obama rágózás emlékműsor Amerika rágógumi Obama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Barack Obama a normandiai partraszállás évfordulójának ünnepélyes pillanataiban szemmel láthatóan rágógumit rágott a dísztribünön. Jó, hogy legalább lufikat nem fújt belőle. A Twitteren keményen be is szóltak neki.

Volt, aki azt írta, hogy szégyentelen, míg más közönségesnek nevezte az amerikai elnököt. A neveletlen jelző is elhangzott. „Obama, nem kérsz még egy kólát is, míg a Marseillaise alatt rágógumit csámcsogsz?” – kérdezte az egyik felhasználó, úgy ítélve meg, hogy több tiszteletet érdemelne a francia nemzeti himnusz. Az államfő nem először zúdítja magára a szidalmakat alkalomhoz nem illő rágása miatt. A Nobel-békedíjas dél-afrikai elnök, Nelson Mandela gyászszertartásán ország-világ láthatta, ahogyan nyomott egy szelfit.

Forrás: AFP/Saul Loeb

Michelle Obama is felszólalt az elrabolt diáklányokérthttp://www.life.hu/news/20140508-michelle-obama-is-felszolalt-a-nigeriaban-elrabolt-tobb-szaz-diaklanyert.htmlKözel egy hónapja több száz diáklányt rabolt el egy iszlamista szervezet Nigériában. A közösségi média és néhány híresség egy emberként követeli, engedjék szabadon őket.News--Új frizurával várja a tavaszt Michelle Obamahttp://www.life.hu/trend/20140309-uj-hajjal-varja-a-tavaszt-michelle-obama-first-lady.htmlA First Lady mindig nagyon ügyel a külsejére - a napokban a szokottnál világosabb fürtökkel jelent meg a férjével Floridában. Trend--Michelle Obama újra a Vogue címlapjánhttp://www.life.hu/trend/20130314-michelle-obama-first-lady-masodik-vogue-cimlapja.html2009 után ismét a Vogue címlapján pózol Michelle Obama. A first lady kifogástalanul néz ki, mint mindig, de ez alkalommal a fotók is ezt tükrözik.Trend

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.