Óvatosan a vízipipával!

Forrás: AFP/Ramzi Hajdar -
vízipipa nikotin cigaretta dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt években Magyarországon is egyre többen használják a vízipipát, amelynek füstjével szintén káros anyagok jutnak a szervezetbe, ezért az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) figyelemfelhívó és ismeretterjesztő akcióba kezdett - írja az MTI.

A nemzetközi ifjúsági dohányzás felmérés magyar adatai alapján százból 17 fiatal szívott már vízipipát 2013-ban, Magyarországon a fiatalok körében a cigaretta után a vízipipa a második leggyakrabban használt dohánytermék, és a felnőttek körében is kimutatható mértékű a használata.

Forrás: AFP/Ramzi Hajdar

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közleménye szerint a tévhitekkel ellentétben a vízipipadohány szívásával is nikotin és szén-monoxid jut a szervezetbe. Egy teljes vízipipa használattal - 20-tól 80 percig tartó pipázás, 50-től 200 pöfékeléssel - annyi füst és szén-monoxid jut be a szervezetbe, mint száz cigaretta elszívásával.

A vízipipa egészségkárosító hatásaira az Egészségügyi Világszervezet már 2005-ben felhívta a figyelmet. A kutatások szerint összefüggés van a szív- és érrendszeri valamint a tüdőt érintő megbetegedések és a rendszeres vízipipa használat között.

Gigadugó várható Budapestenhttp://www.life.hu/news/20140611-az-1-es-villamos-felujitasa-hatalmas-dugokat-okoz-budapesten.htmlAz 1-es villamos felújítása eddig csak Óbudán és az Árpád híd környékén okozott hatalmas dugót, most elkezdődött a munka a Hungária körúton is, a Lehel út és a Népliget között – írja a Blikk nyomán az Origo.NewsOrigoCsúszik a Bubi átadásahttp://www.life.hu/news/20140611-a-bkk-nak-es-a-t-systems-juliusban-adja-at-a-bubikat.htmlÁprilis 7-én kellett volna átadni a Bubit, a budapesti bérbringarendszert, most július a következő céldátum, addig pedig a T-Systemsnek kötbért kell fizetnie. Ha nem oldódnak meg a problémák, július 17-én akár fel lehetne mondani a szerződést, de azt sem a BKK, sem a főváros nem szeretné. NewsOrigoŐ Biddy, a világutazó sünihttp://www.life.hu/news/20140603-biddy-a-vilagutazo-sun-az-instagram-sztarja.htmlMa a sünök szerelmeseinek kedveskedünk, és nem mással, mint Biddyvel, a kis világutazó tüskéshátúval. A disznócska most az internet legújabb sztárja, imádnivaló pofikájával pedig hol a világ egyik, hol a másik tájáról néz bele a kamerába. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.