kísérlet vizsgálat titkos adatgyűjtés Facebook
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csaknem 700 ezer Facebook-felhasználó vett részt egy érzelmi hatásokat vizsgáló kísérletben, de mindez anélkül történt, hogy tudtak volna róla. A kísérlet a közösségi oldal szabályzatának nem mond ellent, ám mivel etikailag aggályos, vizsgálatot indít a brit adatvédelmi hivatal. 

Az Information Commissioner's Office (ICO) szerdán közleményben jelentette be, hogy kivizsgálja a Facebookon 2012-ben végzett kísérletet, amelyben 700 ezer Facebook-használó érzelmeivel játszottak, egy héten keresztül manipulálták az üzenőfalukat - írja az MTI. Előfordulhat ugyanis, hogy a Facebook megsértette az adatvédelmi törvényeket, amikor 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot egy vitatott pszichológiai kísérlet keretében.

Forrás: Thinkstock

A közösségi oldal képviselője azt nyilatkozta, egyetlen felhasznált adat sem kapcsolódott egy-egy adott személy Facebook-fiókjához, ám hozzátette, világos, hogy az embereket felzaklatta ez a tanulmány és ezért vállalják a felelősséget, továbbá levonják az eset tanulságait.

Az ügy kivizsgálása során az ICO felveszi a kapcsolatot az írországi adatvédelmi hivatallal, a Facebook európai központja ugyanis Dublinban van. Az illetékes francia hatóságok szintén vizsgálatot indítanak az ügyben.

Debrecenbe költöztek a világ legmorcosabb képű majmocskáihttp://www.life.hu/news/20140710-zaszlos-farku-kolobusz-erkezett-a-debreceni-allat-es-novenykert-majomhazaba.htmlHa eddig még nem jártál volna Debrecenben, idén nyáron semmiképp ne hagyd ki az útitervből. És nem, most nem a város építészeti remekműveit és kulturális programdömpingjét ajánlgatjuk neked. Jobb hírünk van: megérkezett az állatkertbe a zászlós farkú kolobusz. Ráadásul rögtön három.News--Ágymozi nyílik Budapestenhttp://www.life.hu/news/20140707-agymozi-nyilik-budapesten-egy-obudai-szorakoztato-kozpontban.htmlEurópában egyelőre csak Londonban van úgynevezett ágymozi, a második valószínűleg Budapesten, Óbudán egy új szórakoztató központban nyílik.NewsOrigoRendhagyó kisfilm készült nemzeti parkjainkrólhttp://www.life.hu/news/20140703-kisfilmen-a-nemzeti-parkok-az-aggteleki-a-balaton-felvideki-a-bukki-a-duna-drava-a-duna-ipoly-a.htmlA két és fél perces filmben csodálatos felvételeken mutatkoznak be természetvédelmi területeink.NewsFotó: Tuba Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.