teherszállító repülőgép cargo Ferihegy utasszállító repülőtér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ritka, teherszállító gépek landoltak Ferihegyen. A Budapest Airport Facebook oldalán gyűjtötte össze a legkülönlegesebbeket.

A repülőtéren gyakran megforduló, kisebb teherszállítókról viszonylag ritkábban esik szó. Ezek azok a légi mindenesek, amikkel a nagy csomagküldő cégek áruját terítik a régióban, illetve egyben idehozzák az európai központba szánt küldeményeket, például Kolozsvárról, Szarajevóból vagy más közeli városokból – írja a Bud.hu. A kis teherszállító gépek általában utasszállítóként kezdték a karrierjüket és később kerültek a cargo-flottákba. Az egyik különleges ritkaság a a BAe ATP típusú, 22,9 tonnás gépe, amelynek hatótávolsága eléri az 1800 kilométert. A példány a brit Atlantic Airlinestól bérelt gép.

Forrás: Facebook/Budapest Airport

Mire forgalomba állították az első ATP-ket, addigra az európai együttműködésben készülő ATR-ek, a kanadai Dash-8-asok és a SAAB 340-esek elvitték a piac nagy részét. Mindössze 64 darab ATP épült. Ezt a gépet a 80-as évek elején fejlesztette a British Aerospce a régi Hawker Siddeley Hs. 748-asok leváltására. Az első ATP 1986-ban szállt fel és a berepülések végén 1988-ban állt szolgálatba.
Egy másik klasszikus a csehszlovák Aero Vodochody Let L-410UVP-je, szintén egy igazi légi mindenes. Nemcsak utasszállításra alkalmas (19 férőhely), hanem helyette akár 1,6 tonna teherárut is tud szállítani.

Forrás: Facebook/Budapest Airport

További fotókat a Budapest Airport Facebook oldalán nézegethetsz!

Legutóbb a Forma-1 pilóták menő magángépeit mutattuk meg.

Pöpec különgépekkel érkeztek a Forma-1 sztárjai Magyarországrahttp://www.life.hu/news/20140725-a-forma1-sztarjai-kulongepekkel-erkeztek-magyarorszagra-a-hungaroringre.htmlA hétvégi Magyar Nagydíjon részt vevő autóversenyzők és csapatok egymásnak adták a kilincset a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes terminálján.NewsOrigoBotrányostól a különlegesig - Kórházi kajafotókat gyűjt egy Facebook-csoporthttp://www.life.hu/news/20140818-korhazi-kajakrol-keszult-fotokat-gyujt-egy-facebbok-oldal-ezt-eszik-a-betegek-itthon-es-kulfoldon.htmlA Kórházi koszt nevű Facebook-oldal összegyűjti a betegek által lefényképezett és beküldött ételfotókat. Így mindenki láthatja és összehasonlítja, mit kap a páciens idehaza, Angliában vagy épp Svájcban. Döbbenetes az eltérés.NewsOrigoRezegtek a popsik a hétvégén – twerk-versenyt rendeztek Londonbanhttp://www.life.hu/news/20140818-twerk-versenyt-rendeztek-londonban.html13 lány rázta a fenekét úgy, mintha nem lenne holnap azon a londoni táncversenyen, ahol a twerkelés kapta a főszerepet.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.