Elvesztette a pert Michael Schumacher felesége, Corinna

Forrás: AFP/Sascha Schuermann -
síbaleset elutasítás rehabilitáció Corinna Schumacher kóma Forma-1 Michael Schumacher bíróság per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es világbajnok nejének keresetét a bíróság elutasította. Ebben le akarta tiltani a róla megjelent képeket, amelyek a Schumi balesete utáni napokban készültek.

Michael Schumacher felesége a német ZDF-et, valamint a Taz című napilapot perelte be, miután ezekben olyan fotók jelentek meg róla, amelyeken éppen a december 29-én síbalesetet szenvedett férjéhez siet a grenoble-i kórházba – írja a telesport.hu.

Forrás: AFP/Sascha Schuermann

A tartományi bíróság azonban visszautasította Corinna Schumacher keresetét. Azzal indokolták, hogy a tudósításában mindkét médium éppen más médiumok magatartását kritizálta, és ehhez használta fel a kérdéses képeket – mégpedig nem kizárólag a kíváncsiság kielégítése és az olvasók szórakoztatása céljából.

Corinna július végén három magazin ellen is pert indított, és akkor a kölni bíróság megtiltotta az indoklás szerint a magánszférát sértő képek közlését az említett sajtóorgánumoknak. A különbséget a mostani esetben az jelentette, hogy a bíróság nagy közérdeklődésre számot tartó, komoly hírértékű eseménynek tekintette a balesetet, amelyről a következő napokban rengeteg médium tudósított.

Schumacher állapotáról egyébként már régen adtak ki hivatalos tájékoztatást. Júliusban még arról szóltak a hírek, hogy jól halad a rehabilitációja, kommunikál családjával és hamarosan hazaengedik.
Az expilóta júniusban ébredt fel a kómából. Tavaly december 29-én a francia Alpokban szenvedett életveszélyes síbalesetet.

Öngyilkos lett Michael Schumacher betegaktájának tolvajahttp://www.life.hu/news/20140806-michael-schumacher-forma-1-vilagbajnok-korhazi-aktajanak-tolvaja-ongyilkos-lett.htmlBörtöncellájában akasztotta fel magát az a férfi, aki lenyúlta a kómában fekvő Michael Schumacher kórházi aktáit.News--Mikrochipet ültetnek Schumacher agyábahttp://www.life.hu/bulvar/20140728-schumacher-agyaba-ket-zagrabi-orvos-darko-chudyt-es-vedran-deletist-mikrochipet-ultet-hogy-teljesen.htmlNem tudni, hihetünk-e a hírnek, mindenesetre egy horvát lap arról számol be, hogy két zágrábi idegsebészt kért meg Schumacher családja, segítsenek az egykori világbajnok felépülésében. TV + Bulvár--Eladó Schumacher magánrepülőgépehttp://www.life.hu/news/20140726-corinna-eladja-michael-schumacher-falcon-2000ex-maganrepulogepet.htmlA Bild úgy tudja, Schumacher felesége áruba bocsátotta Michael Schumacher magánrepülőgépét.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.