Valószínűleg lefotózta szörnyű tettét a gólyatábori erőszakoskodó

2014.09.05. 15:51

Az ELTE fonyódligeti gólyatáborában történt nemi erőszakról legalább száz fénykép került a rendőrséghez. A képeket az aktus közben maga a gyanúsított készítette.

Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy a rendőrség birtokában van az a memóriakártya, amire K. Sándor Szilárd fotós − akit azzal gyanúsítanak, hogy az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában augusztus 30-én megerőszakolt egy lányt − rögzítette az egész aktus alatt készített fényképeit.

Forrás: Thinkstock

A fotós állítólag mindent rögzített: a verést, a fojtogatást, az orális szexet. Ezeket felhasználva akarta zsarolni a lányt, hogy később ismételjék meg az esetet.


A portál megkeresésére a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csak azt erősítette meg, hogy a Fonyódi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. "Egyéb információt a nyomozás érdekeire történő hivatkozással nem áll módomban közölni" – közölte Orbán Zoltán sajtóreferens.

Ahogy a Life.hu is megírta, a férfit korábban már büntették erőszakos közösülés miatt. A Blikk szerint főleg részeg, leitatott lányokra hajtott a szatír.

Az ELTE kedden jelentette be, hogy több ember ellen is fegyelmi eljárást indít a fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt, és felfüggesztette két kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét. A rektor közölte azt is, a jövőben szigorítaná az egyetemre bejutást. 

 

Fonyódligetrendőrségfotózásnemi erőszakgólyatáborELTE