Többen végezhettek a soroksári nővel

Forrás: Thinkstock -
tettes gyilkosság felhívás rendőrség kocogás nyomozás plakát Soroksár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többen gyilkolták meg a soroksári kocogó nőt, Kardosné Gyurik Krisztinát. Legalábbis erről árulkodik az a rendőrségi felhívás, amit nemrégiben raktak ki a településen.

Szeptember 25-én lesz egy éve, hogy brutálisan meggyilkolták a Soroksáron kocogó nőt. Ahogy korábban megírtuk, a helyi önkormányzat magas díjat ajánlott fel a soroksári gyilkosság nyomravezetőjének. A tettes ugyanis még mindig nem került elő. De lehet, hogy többen voltak? A Blikk birtokába került szóróanyagból ez derül ki.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az Országos Rendőr-főkapitányság ugyanis szokatlan módon plakátokon is keresi a gyilkosokat, illetve a tanúkat, akik közelebb vihetik a nyomozókat a megoldáshoz. A szöveg alapján ismeretlen tetteseket keresnek. Ez azt jelenti, hogy a nyomok alapján legalább két ember vett részt a családanya meggyilkolásában – írja a lap.

A rendőrség keresi azokat a tanúkat, akik ismerték Krisztinát, de még nem hallgatták ki őket az elmúlt egy évben. Emellett kérik, jelentkezzenek azok a futók, akik kocogásuk alkalmával találkoztak a családanyával a gyilkosság előtt vagy a tragédia napján. Továbbá keresik azokat, akik szeptember 25-én este behajtottak kerékpárral, motorral, autóval, utánfutóval a Szigetdűlő középső útjára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.