"Hat perc múlva lezuhan a gép"

Forrás: Europe Airpost -
pilóta hajtómű repülőgép baleset landolás kényszerleszállás Europe Airpost
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rémisztő perceket éltek át a Europe Airpost légitársaság utasai, akik a horvátországi Splitből a franciaországi Nantes-ba repültek augusztus 23-án. Leállt az egyik hajtómű, amit a pilóta is megerősített. Sírva mondta be, hat perc múlva lezuhan a gép.

„A pilóta azt mondta, hogy kényszerleszállást kell végrehajtanunk Velencében, és azon viccelődött, hogy ez remek alkalom lenne meglátogatni a várost" – mesélte az egyik utas a Daily Mailnek, idézi az Origo. Az utasok eleinte azt hitték, rossz tréfa áldozatai, csak akkor vették komolyan a hallottakat, amikor a pilóta nem sokkal később arra kérte őket, hogy készítsék elő a mentőmellényeiket, és vegyék le ékszereiket.

Forrás: Europe Airpost

„Mindenki elszörnyedt, még a légiutas-kísérők is. Egyikük teljesen pánikba esett, a másik falfehérré vált, és csendben maradt. Amikor ismét szólt a pilóta, már sírt. Azt mondta, hat percünk van a becsapódásig, de ne essünk pánikba. Az emberek sikoltoztak" – mesélte tovább az utas a rémület perceit. Végül a Boeing 737-es gép épségben leszállt Velence repülőterén, sérülés nem történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.