Drágulást hozhat a sok eső

Forrás: Thinkstock -
eső termelő csapadék embargó piac gabona kár Országos Kereskedelmi Szövetség gyümölcs drágulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék sok gondot okozott idehaza. Több településen kellett védekezni az ár-és belvízhelyzet miatt és a mezőgazdasági termelők is jelentős veszteségeket könyvelhettek el. Az biztos, hogy a gyümölcsök idén már nem lesznek az igaziak. Nem kizárt az sem, hogy drágulni fog az életünk – nyilatkozták a Life.hu-nak a megkérdezett szakértők.

Alig egy hét alatt több mint másfélszer annyi eső esett, mint a havi átlag - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Augusztusban és szeptemberben nagyjából 30 milliméter az átlagos csapadékösszeg, de most volt olyan település, ahol 150 milliméter is esett. A probléma az, hogy a nyár végi napos időszak elmaradt, így megakadt a gyümölcsök érése. A szőlő, az alma és a körte cukorfoka is alacsony maradt, vagyis nem lesznek olyan édesek, mint máskor – magyarázta Dr. Cserháti Mátyás, a Dél-Cserháti Ökológiai Tájközpont ügyvezetője, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Karának egyetemi adjunktusa.

Forrás: Thinkstock

Ami a jövőt illeti, ha marad ez a párás, esős idő, akkor támadnak a kórokozók is. A szakember hozzátette: az érvényben lévő orosz embargó miatt termékfelesleg van, így hazánkban is számíthatunk arra, hogy nyugat-európai áruk fognak megjelenni nyomott áron. „Bár a termelők azt szeretnék, hogy minél drágábban tudják eladni termékeiket, hogy fedezni tudják a károkat, a piac a jelenlegi helyzetben ezt nem biztos, hogy le tudja majd reagálni" – fejtette ki Dr. Cserháti Mátyás, aki elmondta azt is, hogy a gabonáknál egyelőre nincs akkor baj, mint a gyümölcsöknél. „Bár az őszi vetés csúszik, mert a munkagépek nem tudnak kimenni a felázott földekre, de ez még korrigálható lesz" – fogalmazott az egyetemi adjunktus.

Megkérdeztük az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárát is, hogyan hat majd a hétköznapi életünkre az elmúlt napok csapadékos időjárása. Vámos György szerint ennek sajnos lesz fogyasztói áremelés következménye. Kifejtette: ennek pontos mértéke attól is függ, hogy most nálunk éppen kisütött a nap, magyarul a következő napok időjárása mennyit enyhít a károkon. „Pontos kép a kereskedelemben csak később várható, az indulási állomás a mezőgazdasági termelő, mivel sajnos nála keletkezett a kár, a kulcs az, mennyivel kényszerül átadási, felvásárlási árat emelni a következő időszakban" – fogalmazott a főtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.